Jelenlegi hely

Hamarosan kész Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb játszótere

Ősszel lesz kész Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb játszótere a Városligetben, ami több mint 13 ezer négyzetméteren várja majd a családokat! A parkban a játékok korosztályokra lesznek bontva, kicsiktől az egész nagyokig használhatják majd, lesznek például sebességmérős csúszdák, vizes játszórész, integrált játékeszközök, 3 emeletes mászóka, nagyobbaknak gördeszka és pump track pálya, mászószikla.

7 játszótér lesz együttesen, a Nagyjátszótér a park dél-keleti részén, a Dózsa György út - Ajtósi Dürer sor kereszteződéséhez közeli területen épül fel, elkerített területen, amit másfél méter magas kerítés fog védeni. A tervezési folyamatban pszichológusok, tájépítészek, pedagógusok mellett gyerekek  is részt vettek. Ennek eredményeként a különböző korosztályok és a szülők igényei is visszaköszönnek a tervekben: a játszótér szerkezetét úgy alakítják ki, hogy a legkisebbek egy védett belső körben játszhatnak, miközben a szüleik kényelmes ülőalkalmatosságokon követhetik a gyerekek mozgását.

A tervezők nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy teret engedjenek a szabad játéknak, a játszótér kialakításával és eszközeivel inspirálják a gyerekek alkotóenergiáit. Jó példa erre a nagy felületen kialakított homokos-vizes játszórész, amelyből fosszília-másolatok is előáshatók lesznek.


A Nagyjátszótér központi eleme egy háromszintes mászóka lesz, amelyet Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye inspirált, de okosjátékokkal is találkozhatnak majd a gyerekek: egyes csúszdák kiírják majd, mekkora sebességgel suhannak rajtuk, illetve a homokos rész egyik pontján ugrótávolságot is lehet majd mérni, a kijelző ekkor a pontos táv mellett a hasonló távot ugrani képes állatot is mutatja.

Fogyatékkal élőknek:

Fontosnak tartják, hogy a fogyatékkal élő gyermekek együtt tudjanak játszani egészséges társaikkal, ezért számos integrált játszóeszközt is telepítenek a parkrészre, melyeket akadálymentesen lehet megközelíteni.

Nagyobbaknak:

A tervezők a nagyobbakra is gondoltak, a Nagyjátszótér mellett kap helyet egy úgynevezett Terepjátszó mászósziklával, skateboard pályával, mászófallal, de rollerezésre, görkorcsolyázásra, kicsiknek motorozásra alkalmas tereket is kialakítanak. A terület félkörívben zárt és védett lesz, ahol a tér tagoltságát kihasználva helyezik el az egyes játékzónákat. Egy félreeső részen egy pumptrack pálya is helyet kap, itt gyakorolhatnak majd a BMX kerékpárosok.

Babásoknak:

A Nagyjátszótéren gyerekbarát, integrált illemhelyeket is kialakítanak, és pelenkázásra, szoptatásra alkalmas részeket is elkülönítenek.

 

Makai Marianna- Kecskemétimami
Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

A természet mosolya

Mit suttog az erdő?

Pályázat típusa: Természetvédelmi-irodalmi vers,-próza,-meseíró pályázatKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
A természet mosolya

A természet mosolya

Pályázat típusa: természetfotósKorosztály: több korosztály: általános iskolások és középiskolásokBeküldési határidő: 2025. június 20.
Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj

Pályázat típusa: tudományos - nemzetköziKorosztály: 15 - 20 éves középiskolásokBeküldési határidő: 2025. február 23.
Félévi bizonyítvány para: tényleg számít, vagy csak a szülők őszhajszálait szaporítja, avagy mit jósol a félévi bizonyítvány?

Félévi bizonyítvány para: tényleg számít, vagy csak a szülők őszhajszálait szaporítja, avagy mit jósol a félévi bizonyítvány?

Tudtad, hogy a január az egyik legstresszesebb hónap az iskolás gyerekek számára? Bizony a félévi bizonyítvány érkezése jelentős stresszt okozhat, miközben az év végi bizonyítvány már jóval kevesebb feszültséget szokott kiváltani.
Ugrás az oldal tetejére