Jelenlegi hely

Május végéig tart a Fülemülék éjszakája programsorozat

Idén is megrendezik a Fülemülék éjszakája országos rendezvénysorozatot; országszerte számos helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket, hogy egy késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét.

A fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva több mint egy évtizede hirdeti meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a programsorozatot, a rendezvényhelyszíneken nemcsak hallani, de gyakran kézben is lehet látni a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik. Az MME minden év április-májusban Fülemülék éjszakája programokkal ünnepli a Madarak és Fák Napját.

Az idei programhelyszínek folyamatosan frissülő listája az MME honlapjának kezdőoldalán található.

Hazánkban a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara, a verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú fülemüle, amely nemcsak kilométernyi távolságra hallatszó hangja és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.

A fülemülék a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein töltik, az első madarak április első felében, a többség április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek.

A fülemüle hangja a művészeket is megihlette, például Andersen Fülemüle című meséjéből Sztravinszkij írt operát, Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak, Oscar Wilde A csalogány és a rózsa című novellájának csalogány főhőse dalát és vérét áldozta a szerelem oltárán, de Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats verseiben is feltűnik a madár.

A rádió hőskorában, Angliában, a BBC közvetített egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel 1924 májusában. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező 12 tavaszon megismételték.

Az egyesület honlapján részletezi azt is, hogyan zajlik a program. Az érdeklődők késő délután gyülekeznek a helyszínen, a 15-20 fős csoportok folyamatosan indulnak a madarász vezetőkkel. Ott, ahol madárgyűrűzés is zajlik, óránkénti hálóellenőrzések, majd a madarak jelölése és kézben fotózási lehetőség színesíti a programot.

Bár a rendezvény fő attrakcióját a fülemülék jelentik, a májusi estéken több más madárfaj - rigók, vörösbegy, poszáták - képviselői is énekelnek, majd amikor az esti szürkülettel a többi madár elhallgat, rázendítenek a fülemülék. A program a sötétség beálltával zárul, mert ilyenkor a fülemülék néhány órára elhallgatnak, rövid pihenőt tartanak, hogy aztán éjféltől hajnalig folytathassák szerenádjukat.

Programhelyszínek:

Budapest
Helyszín: Budapest, Népliget
Időpont: 2025. május 9.,17:00
Találkozó: Planetárium előtt 
Program: Odútelep ellenőrzés, fülemüle hallgatás

Helyszín: Budapest, XX., Kapitány puszta
Időpont: 2025. május 11., 18:00
Találkozó: Dallas benzinkút utáni kis híd
Program: Madarász túra, madárhang ismeret

Pest vármegye
Fülemülék Éjszakája Vácon (2025. május 9.)
Helyszín: Vác, Deákvár külterület
Időpont: 18:00-21:00-ig
Találkozó: Vác, Felső Deákvár, a volt Híradós Laktanya Gombási út 73-mal szemben még meglévő bejárata előtt, 18:00-kor
Program: Séta a mezőn, madarászás Schmidt Andrással és madárhang hallgatás, meghatározás

Részletes országos program

Forrás: MTI, MME

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Ne felejtkezzünk el cserepes növényeink téliesítéséről sem!

Olcsó tippek és fortélyok az egészséges növényekért és a cserepes növények fagymentes átteleltetésért.
Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Ezt árulják el rólunk a takarítási szokásaink a pszichológus szerint

Sokan tapasztalhatjuk, hogy a takarítás nem pusztán házimunka, hanem lelki, pszichés folyamat is: nemcsak a lakóterünket tisztítjuk meg és rendezzük el, hanem vele a gondolatainkat, a lelkünket is. Ez pedig nem véletlen: a lakásunkhoz, a rendhez vagy éppen a rendezetlenséghez való viszonyunk ugyanis jóval többet mond el rólunk, mint gondolnánk. Az LG Fuller Bianka pszichológussal járta körül, miről árulkodnak a szokásaink.
Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Az ADHD-s gyerek agya másként reagál jutalomra, büntetésre

Miért vallanak kudarcot a hagyományos nevelési módszerek az ADHD-s gyerekeknél? Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az ADHD-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem működnek. De a szakértő szerint az ADHD-val élő gyermekek motiválására is megtalálhatjuk a hatékony. stratégiát.
Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

Kézjel és koktél - segélykérés bántalmazás esetén

A legutóbb történt, kiskorút ért bántalmazás esete mellett szülőként sem mehetünk el szó nélkül, fel kell vennünk a kesztyűt és felkészítenünk gyermekeinket az ilyen helyzetekre is.
Ugrás az oldal tetejére