Jelenlegi hely

Novák Katalin: a szeretetteli otthon megteremtésében sokat segíthetnek a civilek

A fizikai otthonteremtés mellett szeretetteli, lelki otthont is építenek a családok, annak megteremtésében a civil szervezetek többet segíthetnek, mint az állam - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, egy konferencián.

Novák Katalin az idén 15 éves Otthon Segítünk Alapítvány Disputa a családról című rendezvényét nyitotta meg. Az alapítvány egy országos segítő szolgálat, amelyben képzett önkéntesek ingyen segítenek a családoknak az otthonukban, például a gyermekfelügyeletben vagy a házimunkában azzal a céllal, hogy megerősítsék a szülőket a szülői szerepükben. Az elmúlt 15 évben több mint ezer önkéntesük mintegy kétezer családnak segített.

Az államtitkár azt mondta, nem könnyű jól segíteni, úgy, hogy a segítség ne legyen terhes, és az érintettek ne érezzék azt, hogy helyettük akarnak döntéseket hozni.

Azt hangoztatta, az önkéntesség rendkívül fontos eleme lehet az életnek, ha időt szakítunk rá, ezért támogatja a kormány az önkéntes munkát.

Novák Katalin elmondta, 2012-ben megalkotta a kormány a nemzeti önkéntesség stratégiát azzal a céllal, hogy megerősítse és támogassa az önkéntességet. Emellett önkéntes módszertani központot is létrehoztak, amely összegyűjti az önkéntes munkához szükséges alaptudást, koordinálja az önkénteseket, iránymutatást ad, információt nyújt. Tavaly nyáron pedig elindította az államtitkárság az onkentes.gov.hu oldalt, amelyen egymásra találhatnak az önkéntes munkát kínálók és keresők.

A kötelező iskolai közösségi szolgálatról úgy fogalmazott, ez az önkéntesség előszobája lehet, segíthet a fiataloknak abban, hogy olyan tudatos felnőttekké váljanak, akik szívesen segítenek önként másoknak.

Beszélt arról is, hogy az önkéntesség hasonlít ahhoz a láthatatlan munkához, amelyet otthonukban végeznek az emberek, de nem kapnak érte fizetést, ilyen például a házimunka, illetve a gondoskodás a beteg vagy az idősebb rokonokról. A láthatatlan munka napja április első keddje, tehát ezen a héten emlékeztek meg erről.

Közölte, ennek alkalmából elindított egy Facebook-kampányt, amelyben kezdeményezte: mindenki köszönje meg valakinek a környezetében, hogy láthatatlan munkát végez. A kezdeményezés 250 ezer emberhez ért el - fűzte hozzá.

Soltész Anikó, az Otthon Segítünk Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott, az önkéntesek ajtókat nyitogatnak, és szerencsére ezekben az ajtókban hívogatják is őket, mert szükség van rájuk.
Az alapítvány konferenciáján szó esik a többi között a családon belüli kommunikációról, a biztonságos gyermekvállalásról, a család intézményének átalakulásáról, valamint az egészségtudatos életről.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

40 felett az élet – Életközepi kérdések

40 felett az élet – Életközepi kérdések

„Az élet első fele a szöveg megírásának jegyében telik, a második fele pedig a kommentár elkészítése ehhez a szöveghez.” Hogyan simíthatjuk ki az életközepi válság hepehupáit? A megoldást magam is keresem.
Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Ugrás az oldal tetejére