Jelenlegi hely

Olvasás éjszakája gyerekprogramokkal, beszélgetésekkel és könyvbemutatókkal

A könyv-, e-könyv-, és folyóirat-kultúrához kapcsolódó programok, köztük beszélgetések, gyerekfoglalkozások és könyvbemutatók is várják az érdeklődőket szombaton a harmadik Olvasás éjszakáján országszerte.

    A rendezvény központi helyszínei a Nyugati téri Alexandra Könyvesház, a Libri Allee, a Duna Plaza Könyvesbolt, a Libri Könyvpalota, valamint a Fókusz Könyváruház és a Hátsó Kapu. Az esemény elsődleges célja, hogy a könyves kultúrát, az olvasást mint örömforrást mutassa be - közölte a szervező Supka Géza Alapítvány az MTI-vel.
 
    A Nyugati téri Alexandra Könyvesházban Mikola Péter és Bíró Eszter mesél és zenél a gyerekeknek, majd Réz Anna a szülővé válásról és a kríziseken átsegítő praktikákról kérdezi Jónás Annát és Nagy Annát. Jónás Anna könyve, a Kicsivel - könnyebben júniusban jelent meg, Nagy Anna egyedülálló szülőknek szóló kézikönyve pedig novemberre várható. Gerhes Gábor, az Európa Könyvkiadó művészeti vezetője gyűjteményeiről, Bereczki Zoltán színművész A Lepkegyűjtő című előadásról mesél. A Lecsó című irodalmi vetélkedőben Kiss Judit Ágnes, Nádasdy Ádám és Barna Imre feladványait fejthetik meg az érdeklődők. Tiboru, a Konteó-könyvek szerzője hírszerzőként is tevékenykedő írókról tart előadást, Vámos Miklós Karácsony Jánossal beszélget zenéről és irodalomról.
 
    A K&H Gyógyvarázs program keretében bárki olvashat mesét a beteg gyerekeknek, a videófelvételeket országszerte 30 kórház gyermekosztályára juttatják el a szervezők a rendezvényen összegyűjtött mesekönyvek mellett.
 
    A Könyvkihívás és a Kossuth Kiadó kerekasztal-beszélgetésén Vekerdy Tamás pszichológus, Sára Júlia író-filmrendező, Horváth Péter író-rendező-dramaturg, Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója és Kruzslicz Dávid, a szeretlekmagyarorszag.hu főszerkesztője ajánl könyveket az Örkény István Könyvesboltban. 
 
    A Libri Könyvpalotában Térey Jánossal beszélget Bazsányi Sándor A Legkisebb Jégkorszak című regényéről, Lukáts János a Vadliba voltam én is című verseskötetből ajánl. A Libri Allee Könyvesboltban Rados Virág a Bipoláris című könyvből olvas fel, Závada Péter a MÉSZ című legújabb kötetéről, Gárdos Péter a Hajnali láz című műről beszél. A Duna Plaza Könyvesboltban óvodásai mondanak Benedek Elek-meséket, valamint bemutatják a Ringató-mesék első kötetét is. 
    A Libri Szeged Plaza Könyvesboltban Magos Judit ismerteti a Deményista filozófia alapjait, majd Győri Ildikó és Sárvári Töttős Györgyi mesél a Varázspálca szakszervizről és a gyerek-szülő konfliktusokról. A Libri Szeged Könyvesboltban Ferdinandy György, Berta Zsolt és Csender Levente az életükről és a műveikről  beszélgetnek. A debreceni Libri Fórum Könyvesboltban Papp-Für János, Náray Tamás és Forgách András műveit ismerheti meg a közönség.
 
    A Dohány utcai Hátsó Kapuban Fűzfa Balázs irodalomtörténész és Nádasdy Ádám tart előadást, Tóth Vera zenés stand-up műsora után Spiró György, Cserna-Szabó András, Bartis Attila, Nyáry Krisztián, Péterfy Gergely és Péterfy-Novák Éva is színpadra lép. A programkínálatbant OlvÉjsz Band-minikoncert, Karafiáth Orsolya, Hevesi Judit és Kalapos Éva zenés borzongása, valamint Laboda Róbert és Tóth Kinga zenés performansza is szerepel. Éjféltől karaoke buli lesz.
    A Fókusz Könyváruház földszintjén Mad Nemere Bajnokság, színezés, Szabó Imola Julianna Kinőtt szív című könyvének bemutatója és kannibálos játék is szórakoztatja a résztvevőket. A sztoriautomatából Cserna-Szabó Andrástól, Nyáry Krisztiántól, Karafiáth Orsolyától, Spiró Györgytől, Gerlóczy Mártontól, Jolsvai Andrástól, Száraz Miklós Györgytől, Ungvári Tamástól és Orbán János Dénestől lehet szavakat vásárolni, a befolyt összeg a Mosoly Alapítványt, gyerekek mese- és művészetterápiás foglalkozásait támogatja. Az emeleten Leitner Olgát Sándor András faggatja legújabb könyvéről, M. Kiss Csaba Czeizel Endrére emlékezik, emellett könyvesküvőt is rendezhetnek az érdeklődők.
 
     A debreceni Líra Könyváruházban többek között a Főnix Irodalmi Kör alkotói mutatják be saját verseiket és prózáikat, az Abakusz Gyermekszínjátszó Egyesület Romhányi József Szamárfül című kötetéből ad elő négy rövid darabot. A Versbarát Kör Teremtés című antológiájából a szerzők olvasnak fel, majd Lakner Lajos, a Déri Múzeum igazgató-helyettese, Dallos Nagy Kriszta sajtóreferens és R. Somor Katalin olvasnak fel megjelent könyveikből és legkedvesebb olvasmányaikból.
 
     A szegedi Fókusz Könyváruházban színezés és slam-est lesz, majd Szilasi László író, irodalomtörténész és Bíró-Balogh Tamás író, irodalomtörténész tart előadást Bevezetés a szépirodalomba címmel.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

10 tavaszindító családi bakancslista

10 tavaszindító családi bakancslista

Márciusban valami megmozdul bennünk. Több fény, enyhébb levegő, hosszabb délutánok – és hirtelen mindenki kimozdulna. A tavasz tökéletes alkalom arra, hogy családként is új ritmust találjatok. Nem kell nagy utazás, nem kell költséges program. Elég néhány tudatos, közösen megélt pillanat. Íme egy általános, bárhol megvalósítható tavaszi bakancslista, amelyből kedvetek szerint válogathattok.
Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Víz nélkül nincs jövő: 7+1 játékos ötlet a Víz Világnapjára gyerekekkel

Március 22. a Víz Világnapja, amelyet az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta ünneplünk világszerte. A cél egyszerű, mégis óriási jelentőségű: felhívni a figyelmet arra, hogy a víz nem korlátlan erőforrás. Gyerekként a víz játék, pancsolás, esőcsizmás ugrálás a tócsában. Felnőttként felelősség is. A jó hír? A kettő összeérhet. Íme 7+1 játékos, mégis szemléletformáló ötlet, amelyet bárhol az országban megvalósíthattok.
Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

Állati és környezetvédelmi világnapok, jeles napok

A pingvin-tudatosság napja vagy a Nemzetközi Fókavadászat-ellenes Nap ismerős? Bizony a Madarak és fák napja mellett több tucatnyi, a növény- és állatvilággal kapcsolatos világnap és jeles nap létezik. Összegyűjtöttük őket, segíthet a pedagógusok óvodai, iskolai munkájában de éppúgy egy otthoni beszélgetés elindításában.
Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

Péntek 13.: A szerencsétlen nap, ami valójában a női energia ünnepe

A péntek 13 sokakban még ma is óvatos kíváncsiságot vagy akár szorongást kelt. Mintha egy különös, sűrű energia lengené körbe ezt a napot — és talán valóban így van, csak éppen nem úgy, ahogy a modern babona sugallja.
Ugrás az oldal tetejére