Jelenlegi hely

Újévi baba - Megkapta az Operaház idei útravaló lemezét az első újszülött

A Magyar Állami Operaház Útravaló 2017 címmel megjelent CD lemezével köszöntötte Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója az év első újszülöttjét vasárnap Budapesten, a Semmelweis Egyetem klinikáján.

A Magyar Állami Operaház ötödik alkalommal állít össze zenei kiadványt az újszülöttek számára. Az Útravaló című sorozat minden évben más szempontok szerint válogat a gyermekek alapműveltségét is meghatározó, fülbemászó dallamokból.

A 2017-es lemezen többek közt Mozart A varázsfuvola és Rossini Sevillai borbély című operájának nyitányai szerepelnek, és Kodály Háry Jánosából az Intermezzo is felcsendül a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Magyar Állami Operaház Zenekara előadásában. Mindemellett a lemezen már nem aktív, ikonikus művészek magyar nyelvű előadásában meghallgatható az Éj királynője, a Rigolettóból a Herceg, valamint Pomádé híres áriája, és Figaro belépője, továbbá a Hunyadi Lászlóból az Esküvői jelenet és cabaletta, A walkürből a Tavaszi dal, a Bajazzókból pedig a Madárdal. A lemez a PromoBox BabaCsomagjainak részeként várhatóan 90 ezer példányban jut el az idei év újszülött magyar állampolgáraihoz országhatáron belül és kívül.

Ókovács Szilveszter az idei Kodály-évre utalva úgy fogalmazott: "a neves zeneszerző, zenetudós világosan és tömören leszögezte, hogy a gyermek zenei nevelése nem az anyaméhben, hanem minimum a nagyanyai méhben kezdődik". A főigazgató az újszülött köszöntése és a friss kiadvány megjelenése alkalmából azt kívánta, minél többen élhessék át, amit saját családjában maga már negyedszerre is megtapasztal. "Ez a teremtett és velünk született készség a mi reményünk, az Opera és a kultúránk reménye" - idézte a főigazgatót az operaház közleménye.

Az idén fél perccel éjfél után Budapesten, a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján született az ország első gyermeke: Benjámin Noel 2850 grammal és 50 centiméterrel jött világra.
Az első vidéki újszülött Szemán Alíz 4750 grammal és 61 centiméterrel, a debreceni Kenézy Gyula kórház szülészetén éjfél után egy perccel jött világra.

Forrás: MTI

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

Hogyan segíts gyermekednek az óraátállítás okozta bioritmus eltolódásban?

A hirtelen időváltás, amit az óraátállítás okoz, megterheli a nagyok és kicsik bioritmusát is.
Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvéti dekorációk otthonra – varrd meg maradék anyagokból!

Húsvét közeledtével a boltok tele vannak dekorációkkal, de valljuk be: a saját kezűleg készített díszek sokkal hangulatosabbak. Ráadásul ez egy szuper kis kreatív program – akár egy nyugodt esti „énidő”, akár közös alkotás a gyerekekkel.
Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Tavaszi gardróbmentés - kezdő varróknak is

Ahogy beköszönt a tavasz, előkerülnek a könnyedebb ruhák – és sokszor ilyenkor vesszük észre, hogy némelyik darab már nem olyan izgalmas, mint tavaly. A jó hír az, hogy néhány apró varrási trükkel új életet adhatsz a kedvenceidnek, ráadásul olyan megoldásokkal, amiket egy kezdő is bátran megcsinál. Ha még nem tudsz varrógéppel dolgozni, érdemes elsajátítani: gyorsabb, szebb és magabiztosabb lesz tőle minden átalakítás.
Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Furcsa és különleges nőnapi szokások a nagyvilágban

Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás. Ez bizony igaz a NŐNAP esetében is. Érdekes különbségek vannak szerte szét a világban. Ha lehetne választanom, határozottan tudom melyiket szeretném ;-) Magyarországon régen a nénikék az utcán árulták a borostyánlevélel közrefogott hóvirág és ibolya csokrocskákat. 2005 óta a hóvirág védett növénynek számít, így kikerült a repertoárból. Ma a szál virág és/vagy a csoki lett a divat.  
Ugrás az oldal tetejére