Jelenlegi hely

16. számú pályázat - Rumini, a kisegér... kánonban énekelve - A székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola 2.b osztálya (Fehérvárimami)

A székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola 2.b osztályos tanulói nevében küldöm pályamunkánkat a *Keltsük életre a betűket* című pályázatra.

Berg Judit Rumini című könyve nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében. A pályázatról olvasva én ajánlottam tanítványaim figyelmébe, de kiderült, hogy többen közülük már előtte is ismerték. A könyv elolvasását nem tettem kötelezővé, de hogy kedvet ébresszek hozzá, közösen kezdtük el olvasni az iskolában. Néhány fejezet után mindenkire rábíztam, olvassa-e tovább egyedül, vagy nem. Feladatlapokat állítottam össze, melyekkel tudtam követni, ki az, aki továbbra is olvassa Rumini történetét. Huszonhat fős osztályunkból szinte mindenki elolvasta, hiszen kíváncsiak voltak a folytatásra. A szülők beszámolója alapján több olyan kisgyerek is volt, aki ennek a könyvnek a hatására kezdett el más könyveket is olvasni.

Másik közös élményünk az ének órához kötődik. Második osztályban jelenik meg először a kánonéneklés. Első ilyen énekünk (Este van már nyolc óra...) olyan nagy élményt jelentett a gyerekek számára, hogy adta magát az ötlet: Rumini, a kisegér kalandjait írjuk át ennek az éneknek a dallamára. A megfogalmazáson, rímeken gondolkodva ismét felidéződtek az izgalmas történetek. Ennek pedig az lett a következménye, hogy az a néhány kisgyerek is el kezdte olvasni a könyvet, aki addig még nem.

Az olvasás is, a közös éneklés is élmény volt számunkra.

Köszönjük a pályázat lehetőségét! A honlapot továbbra is figyelemmel kísérjük, és próbálunk élni a későbbi lehetőségekkel is.

Tisztelettel: Bencze Andrásné (tanító)

Felvett anyagunk, pályamunkánk:

https://youtu.be/3a6hVzT_yeg

 

RUMINI, A KISEGÉR…

Rumini, a kisegér

Szélkirálynőn útra kél,

Sok kaland csak reá vár,

Úti célja Pelevár.

 

Ragacs tenger mélyibe’

Óriás polip megleste.

Rumini, a rafinált

Reá fákat hajigált.

 

Eljutottak egyszerre

Fabatkák szigetére.

Jót enni, fát vágni,

Bogarakat gyűjteni.

 

A szigeten Rumini

Nem akart vizet inni.

Cini-cin, cini-cin,

Így nem dőlt ki aludni.

 

Fabatkákból barát lett,

Ez volt aztán a nagy tett,

Rumini, Rumini,

Kisegérből nagy hős lett.

 

Kalóz sziget rémálom,

De ha van jó barátom,

Rumini, Balikó,

Átsegít száz határon.

 

Nem ér itt ám még véget

Az izgalmas történet.

Megismersz még hősöket,

Olvasd te is a könyvet!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Július első szombatja: Az Ölelés Napja - egy kedves alkalom, amit érdemes megünnepelni a családban is!

Tudtad, hogy minden évben július első szombatja a Nemzeti Ölelés Napja Magyarországon? Bár nálunk ez a nap még nem tartozik a legismertebb jeles napok közé, épp ezért különleges alkalom, hogy egy kicsit megálljunk és figyelmet szenteljünk annak, mennyit számít egy szeretetteljes ölelés a mindennapokban.
Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Nagyobb rend, kevesebb munkával?

Mondjuk ki nyíltan: a családanya/háziasszony szerepkör nincs versenyben a legmagasabb presztízzsel bíró tevékenységek között. Azt a bejelentést, hogy valaki éppen GYES-en van Uram bocsá’ főállásban menedzseli a háztartást és a családot, a legritkább esetben fogadják vallásos áhítattal. Finomak voltunk? Szerintünk is.
Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság szívhangjai – Gondolatok a szülés utáni érzelmi hullámzásról

Az anyaság nem csupán egy új szerep, az anyaság egy átalakulás. Testben, lélekben, és olyan mélységekben, amiről talán soha nem hittük, hogy bennünk léteznek.
Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Játékos családi ötletek, amikkel ti is feltalálók lehettek!

Tudtátok, hogy június 13. a Magyar Feltalálók Napja? Ezen a napon tisztelgünk a magyar találékonyság és kreativitás előtt, hiszen hazánk számtalan zseniális feltalálót adott a világnak. Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk ezen a napon jegyeztette be a C-vitamin felfedezését, ezért emlékezünk meg évről évre a magyar találmányok és ötletek világáról. Ez egy szuper alkalom arra, hogy otthon ti is egy kicsit feltalálók lehessetek!
Ugrás az oldal tetejére