Jelenlegi hely

A mi szilveszterünk

Ahány ház, annyi szokás - igaz ez a szilveszterre is. Bemutatjuk, hogyan töltik ezt az estét az Imamik országszerte, és milyen tippeket tudnak adni azoknak, akik tanácstalanok ez ügyben. Ezzel a kis összeállítással is kívánunk Nektek boldog új évet!

A fő kérdés ezen a napon (is) leginkább az, hogy mit csináljunk a gyerek(ek)kel. Úgy látjuk, hogy ezzel (is) kicsit bajban vannak a szülők ott, ahol a szilvesztert tényleg meg akarják ünnepelni. Jó lenne bulizni menni, de ha a nagyszülőket vagy a gyerekvigyázót sikerül is rábeszélni, hogy töltse velük az estét, a gyerekek előbb-utóbb megértik az est különlegességét, és tiltakozni fognak az "otthonhagyás" ellen. De akkor mit lehet tenni, mások hogyan oldják meg?

A gyerekek előtti éveket nem feledve, amikor már nem egészen pici, de még kicsi volt a legelső, akkor "majdnem ugyanúgy" elmentünk bulizni barátokkal, mint korábban. Később ez egyre nehezebben volt megvalósítható, hiszen a gyerekek egyre inkább felfogták az est jelentőségét, és már egyre kevésbé akarták azt a nagyszülőkkel vagy gyerekvigyázókkal tölteni. Ezért azt találtuk ki pár éve, hogy többgyerekes barátainkkal együtt rendezünk szilveszteri bulit. Mivel nálunk a legnagyobb a hely, így azt mi biztosítjuk, de az enni-innivalókat és programot (általában társasjáték) közösen adjuk össze. (Ildi, Budapestimami)


Mi két baráti házaspárral és a nagyjából egykorú gyerekeinkkel bulizunk, felváltva, minden évben másnál. Előre megbeszéljük, hogy ki mit készít, hogy ne a házigazda dolga legyen az összes enni- és innivaló. (Timi, Fehérvárimami)


Mi unalmasak vagyunk, maximum a nagyszülőkhöz megyünk. Még kicsik a gyermekeink, de ők is ébren maradhatnak velünk: kivételesen lehet tévézni is a játék mellett. A bevásárláskor mindig bekerül a kosárba néhány Süsüs, Verdás, Hercegnős gyerekpezsgő is... Éjfélre általában kettesben maradunk, koccintunk (ha éppen nem vagyok várandós és nem is szoptatok), virslit eszünk, és visszaaltatjuk a petárdák és tűzijátékok miatt felébredt gyerekeket. (Szabina, Zalaimami)


Nálunk is "unalmas" a program: 2 éve terhes voltam, hatalmas pocakkal, tavaly is terhes voltam. Épp csak gyanítottuk, de az első trimeszteri fáradtságtól alig bírtam nyitva tartani a szemem.:) (Ági, Csabaimami)


Mi 5 és fél éve, mióta együtt vagyunk a férjemmel, minden szilveszter estét itthon töltöttünk úgy, hogy bealudtunk, éjfélkor felkeltünk koccintottunk, és aludtunk tovább. Elég unalmas volt.
Idén az anyukám bevállalta a kisfiamat, aki 2 éves, és bulizni megyünk :-). Még soha nem hagytam másra a Viktorkát éjszakára. Ez lesz az első alkalom. Nagyon izgulok, de vágyom a bulizásra is. Nehéz ez a kettős érzés. (Anna, Tatabányaimami)


Idén nálunk is itthon ülős tv nézős parti lesz (6 éves és 1 éves lányaimmal). De nem mindig volt ez így. Barátokkal töltöttük gyerekmentes éveinkben a szilvesztert. Miután nagyobbik lányom megszületett kicsit lassítottunk, és gyerekes rokonokkal, barátokkal jöttünk össze és búcsúztattuk az óévet. Idén szerettünk volna nyugodtabban átpihenni a kétgyerekes évünket. :-) (Évi, Szolnokimami)



Vidám készülődést és jó mulatást kíván az Imami csapata! Ti kikkel és hogyan töltitek a Szilvesztert? Osszátok meg velünk bevált ötleteiteket. Köszönjük!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Mindennapi mérgeink

Mindennapi mérgeink

Gondolkodtál már azon, hogy egy-egy furcsa, makacs tünet mögött mi állhat, amire látszólag nincs semmi magyarázat? Mi van, ha a valódi okot a nap mint nap használt kozmetikumaink és vegyszereink összetevői között kell keresnünk? Ha felteszem a kérdést: szerinted hányféle mesterséges anyaggal találkozik a szervezetünk egyetlen nap alatt? Valószínűleg mindannyian alaposan alulbecsülnénk a valóságot. Játsszunk el a gondolattal, és számoljuk össze együtt, mennyi kémiai anyaggal érintkezhetünk a reggeli ébredéstől a villanyoltásig! (A napközben elfogyasztott élelmiszerek és italok összetevőit most szándékosan hagyjuk ki a képletből – a helyzet így is elég megdöbbentő lesz.)
Ha a diagnózis: PCOS

Ha a diagnózis: PCOS

PCOS. Sokan megrémülnek ettől a pár betűtől, amikor elhangzik a diagnózis. Ez egy komplex anyagcsere-zavar, ami a ma Magyarországon minden tizedik nőt érint. A policisztás ovárium szindróma azonban nem jelent feltétlenül meddőséget!
Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

Pótold az ásványi anyagokat házi jeges italokkal!

A nagy hőségben ösztönösen kívánjuk a sós és édes leveket, de a gyári innivalók hosszú távon nem a legegészségesebb megoldások. Inkább hoztunk néhány házi receptet.
Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

Bizonyítványosztás: építsünk és ne romboljunk avagy mit mondjunk és mit ne?

A bizonyítvány nem mindig úgy sikerül, ahogy gyermekünk megérdemelné. A Bethesda Gyermekkórház szakemberei összegyűjtöttek néhány mondatot segítségképpen, mit és hogyan mondjunk szülőként, hogy ne romboljunk, hanem építsünk.
Ugrás az oldal tetejére