Jelenlegi hely

No Para: E-learning szülőknek!

Ingyenesen használható e-learning rendszer szülőknek: A Kevice Táborok Kiemelten Közhasznú Egyesület, a Szülők Háza és a WebKontakt Internet Studio közreműködésével, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával elkészítette a No Para E-learning "szülő tanácsadó" rendszert.

A program célja egy ingyenes e-learning oktatási csomag kialakítása, amely szülőknek segít a "saját úton való tanulás" metodikájával megismerni a függés, a függőség természetét. Lehetőséget kapva ez által a saját negatív függőségeinek felismerésén keresztül a függés-pszichológiájának, működésének a megismerésére, majd az azokkal való megküzdésre, valamint a pozitív függőségeinek erősítésére.

A program feladata tehát a szülők önismeretének fejlesztése, stressz- és feszültségcsökkentő technikák megtanítása. Ezáltal a szülők saját öntanulásai folyamatán keresztül válnak saját gyermekük segítőivé.

A képzés szakmai anyagait Regős Judit gyermekszakértő és Lakos Adrienn gyermekpszichológus állították össze. A képzés hanganyagaiban többek közt Bayer István gyógyszerész professzor, Dr. Zacher Gábor toxikológus, Dr. Kamuti Jenő sportoló, sportdiplomata és Dr. Németh Zsolt rendőrezredes szólalnak meg.  

Amennyiben a program felkeltette az érdeklődéseteket, nem kell mást tenni, mint regisztrálni és elkezdeni az első leckét.   A felvehető kurzusok és a részletek megtalálhatók a No Para honlapján.

Forrás: MTI

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére