Jelenlegi hely

Sérült madarat találtál? Hozd Majához, a 14 éves madármentőhöz!

Egy különleges levelet kapott szerkesztőségünk pár napja.

Debreceni madármentők

Bórek Tóth Maja vagyok, 14 éves. Több, mint 7 éve foglalkozok madarakkal. Az én anyukám szintén gyerekkora óta foglalkozik madarakkal, a Hortobágyi Madárkórház alapító igazgatója - Dr. Déri János - mellett nőtt fel. Két éve költöztünk haza Magyarországra, részben a hobbim, a madarak miatt jöttünk haza. Külföldön is madármentéssel foglalkoztam, de csak itthon volt saját ragadozó madaram.
Anyával és a legjobb barátnőmmel együtt döntöttünk úgy, hogy mivel a vírushelyzet miatt a Hortobágyi Madárkórház nem tud önkénteseket fogadni, szeretnénk egy kis terhet levenni a vállukról. Ezt azért mostanra időzítettük, mert közeledik a költési időszak, ami azt jelenti, hogy hamarosan nagyon sok fióka lesz. Kialakítottunk egy külön helyiséget a madarak számára a családi házunkban. Szívesen fogadunk régi vagy nem használt kalitkákat, ketreceket, melegítőlámpákat vagy bármi mást, ami megkönnyíti a munkánkat. Egyenlőre hárman fogjuk ellátni a feladatokat, de amint lehetőség lesz rá (engedi a vírushelyzet), szeretnénk közelebbről is megmutatni a munkánkat, bárkinek, akit érdekel. Két célunk van ezzel. Az első, valóban madár életeket menteni, a
második pedig az, hogy megismertessük ennek a tevékenységnek a fontosságát.
Bárki, aki sérült vagy fészekből kiesett madarat talál, kereshet minket. De mentettünk már őzikét, mókust és sünit is. A nap bármelyik időszakában kereshetnek minket telefonon, messengeren vagy Facebookon.

Elérhetőségeink:
Bórek Tóth Maja, 06 20 319 7055
Horváth Petra, 06 20 509 7474
Szűcs Edit, 06 20 568 3568
Köszönjük szépen, hogy hozzájárultok, hogy minél többen tudjanak róla!
Bórek Tóth Maja

Ezek után muszáj volt beszélgetnünk Majával, kíváncsiak voltunk, hogyan lesz egy nyolcadik osztályos diákból madármentő, miből táplálkozik ez a komoly szándék. Mosolygós, kedves hang vette fel a kagylót, felnőtteket megszégyenítő higgadt válaszokat kaptam.

Maja 7 évesen kezdett el komolyabban foglalkozni a madarakkal. Korábban 3-4 évig lovagolt, édesanyja vitte ki a Hortobágyra, megtetszett és azóta tart a szerelem a madarakkal.
Édesanyja a Hortobágyon nőtt fel, közgazdász végzettsége ellenére is fiatal kora óta foglalkozik madármentéssel, maga is végzett már beavatkozásokat, operációkat madarakon, sőt! Ritka sikerrel dicsekedhet, sikerült már fecskefiókát is mentenie és felnevelnie.

Majának nagy példaképe az édesanyja, aki nem csak Maját, de férjét is megfertőzte a madárszeretettel. Így nem csoda, ha Maja a madarak felé fordult, a többi már szeretet alapon működik, arra nincs - de talán nem is kell - magyarázat.

Madárszeretet határok nélkül

Maja sosem félt a madaraktól, kedvencei a ragadozómadarak. A vízimadaraktól kicsit tart, kiszámíthatatlanabb jelleműek, egy rossz fogás esetén meg is sebezhetnek, hadakoznak a kezelés ellen. A kisebb madarak is tiltakoznak a maguk módján. Például pár éve volt egy verebünk, aki csak őt fogadta el, meg a nagymamáját szerette, mindenki mást csípett, de nagyon.

Napi szinten fordul elő most, de a múltban is, például még a külföldi életük alatt is, hogy megtalálták a gyámolításra szoruló madárkák, a segítséget kereső emberek. Mikor Spanyolországban éltek, ott előfordult, hogy tanóráról a tanárok hívták ki sebesült állathoz.

Másfél éves korától élt Spanyolországban, 2018-ban költöztek haza. A hazaköltözést is részben a madarak szeretete dominálta. A ragadozó madarak a kedvencei, nevelt is sajátot. Egy sérült vörös vércse volt, áramütés következtében elvesztette a bal szárnya felét, így szabadon már nem lehetett engedni. Egy, a madarakra veszélyes afrikai fertőző szúnyog okozta betegségben halt meg két évnyi barátság után. Egy időben nagymama vigyázott rá, és a bevállalós nagyszülő vállalva a gondozást, fagyasztott egerekkel etette.

Madármenhely a pincében

Régóta készültek erre a lépésre az Édesanyjával. Nagy gond a Hortobágyi Madárkórházban, hogy a fiókákkal nem tudnak eleget foglalkozni, mert túlterheltek.

Így a saját házuk pincéjében Debrecenbe rendeztek be egy helységet erre. Szerencsére a nagy madarak nem igénylik a fűtést, de a fiókák igen, így azok inkább a házba kerülnek. Lisztkukaccal etetik a fiókákat, csipesszel, kellni kel hozzájuk óránként.

Gyakran nem esznek maguktól a vadállatok, műtét után vagy tiltakozásul. Ilyenkor igazán fontos a türelem és a határozottság. De Majának nem szokatlan a nagy igénybevétel. Jóval fiatalabb korában is előfordult, hogy az éjszakába nyúló műtét után, ahol az altatási feladatokat látta el, pár órás alvás után hajnalban már fiókákat etetett, ketreceket takarított.

Technikailag úgy kell elképzelni, hogy ha hívás érkezik, a legrugalmasabb módon kell megoldani a madarak érkezését.

Gyakran kalandos körülmények között érkeznek a segítségre váró állatkák, , az ország bármely pontjáról ismerősök által, távolsági busszal dobozban feltéve..

Nem csak madarak, de kisebb emlősök, rágcsálók, sünik is érkezhetnek. Neveltek már őzikét is Hortobágyon, aki vissza is került aztán a természetbe.

A ragadozó madarakért menne az állatorvosira

Ezek után nem meglepő a válasz a jövőjére irányuló kérdésünkre, állatorvosnak készül hét éves kora óta. A madarakat hangról is meg tudja különböztetni, főleg a ragadozómadarakat. Ezekre szeretné magát "szakosítani" is az állatorvosin.

Az interjú napján érkezett meg a felvételi eredménye, a Debreceni Fazekas Gimnázium spanyol kéttannyelvű osztályába. Gratulálunk! Még várja a középfokú nyelvvizsga eredményét, ezzel felmentést kaphat majd a spanyol nyelvű órák egy része alól. De e mellett a valencianot (valenciai katalán nyelv), angolt is beszéli.

Két év alatt kétezer év történelme

Számára a magyar iskolába való beilleszkedésben a nehézség sokkal inkább az volt, hogy hetedik osztályba kerülve a magyar irodalom, nyelvtan, történelem terén meglévő hiányosságait pótolja, hiszen a spanyol iskolában ezeket a tárgyakat nem tudta a magyar diákokhoz hasonló mélységben elsajátítania, történelmet például egyáltalán nem tanultak. Szerencsére könnyen megy neki a tanulás, a történelem távolabb áll tőle, ellenben nagyon szereti a matekot. Az elmúlt két évben nagyon keményen kellett dolgoznia, hogy utolérje magyar osztálytársait.

Jelenlegi osztályában kevéssé értékelik Maja kitartását, a madarak iránti szenvedélyét, furcsa lehet a mai kamaszoknak ez a felnőttekben is ritka kitartás.

Mi az ami kikapcsolja?

Ha nem tud az Állatkórházba menni, karkötőket készít, több fonástechnikából egyedi technikát alakított ki. Szeret olvasni, filmet nézni, azért az átlagos tinédzserek elfoglaltságai sem állnak messze tőle. Nem egy otthon ülős típus, szeret sétálni, biciklizni, mozogni, mindegy, merre, csak csináljon valamit. Ha utazhatna, szeretné alaposabban Magyarországot megismerni, itthon kevés idő jutott a kirándulásra. Legjobban talán a Hortobágyot, a végtelen pusztát szereti, hiába élt a tengerparton, oda nem vágyik vissza.

Madármentés önkéntesként

Az állatkórházban a nyári időszaka legterheltebb, ahogy jön a fiókaszezon, még sűrűbben. Kérdésemre, hogy a nagy dilemmáról, a hozzányúljak - nem szabad hozzányúlni-ról mi a véleménye. Maja tanácsa: Igaz, egyre többet hallani, hogy nem szabad hozzányúlni, de ezt sem lehet feketén-fehéren kijelenteni. Körbe kell nézni, vajon honnan kerülhetett oda a fióka. Ha nem látunk fészket a közelben, és egyértelműen nem tud repülni, akkor inkább vegyük fel, mert arra járó szarka, macska megeheti.

Ha bizonytalanok vagytok, hívjátok Majáékat! Bórek Tóth Maja, 06 20 319 7055; Horváth Petra, 06 20 509 7474; Szűcs Edit, 06 20 568 3568

A fiókák, madarak mentése idő és anyagigényes is. A jövőben szeretnének majd további önkénteseket találni, diákokat, fiatalokat a sok-sok fiókához.

Majáék örömmel fogadnak ketreceket, infralámpákat melegíteni az állatkákat, fecskendőket, törülközőket, lepedőket, melyek moshatóak.

Csodálatra méltó Maja energiája, olyan kevés fiatalban látni szenvedélyt, a segítő szándékot. Kitartása messzire viszi még, drukkolunk neki!

ADL - Debrecenimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére