Vass-Várkonyi: Piros rózsa, fehér rózsa
Piros rózsa, fehér rózsa
egy csokorba összefogva,
karjaimban alig fér el,
alig győzöm öleléssel.
Vedd el tőlem, édesanyám,
harmat csillag bársony szirmán.
Nap csókolta, szél ringatta,
kicsi lányod szívből adja.
Létay Lajos: Édesanyámnak
Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném,
ha csak egy csillag gyúlna,
fényét idevezetném.
Ha csak egy madár szólna,
megtanulnék a hangján.
Ami csak szép s jó volna,
édesanyámnak adnám.
Kőhalmi Erzsébet: Anyák napjára
Rajzoltam egy kicsi szívre
Sok színes virágot.
Édesanyám, anyák napján
Minden jót kívánok!
Szeretném, ha mindig
Mindig csak nevetnél,
Szeretném, ha mindig
Mindig velem lennél!
Donászy Magda: Ajándék
Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.
Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.
Elkészült a madár,
Nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.
Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.
Dsida Jenő
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amig ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Donászy Magda: Anyák napján
Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.
Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.
Donászy Magda: Édesanyámnak
Te vagy a nap fenn az égen.
Én kis virág meseréten.
Ha nem lenne nap az égen,
nem nyílna ki a virág.
Virág nélkül, de szomorú
lenne ez a nagy világ.
Nagy Bandó András: AZ ÉN ANYUKÁM
Szeretem, amikor felkelek,
jó lesz a kedvem, ha felnevet.
Szeretem, amikor enni ad,
azt is, ha álmából felriad.
Van úgy, hogy ilyenkor morcosabb,
és persze, kicsinykét kócosabb.
Nem bánom azt sem, ha mérgesebb,
ilyenkor talán még édesebb.
Szeretem, amikor jót mesél,
azt is, ha énvelem mendegél.
Szeretem, amikor ad puszit,
s húsvétkor hozza a kis nyuszit.
Szeretem, amikor megdicsér,
És ha a suliig elkísér.
Szeretem, amikor rám hajol,
homlokon csókol és átkarol.
Szeretem, amikor dolga van,
meglátom rajta, ha gondja van.
Szeretem, amikor ölbe vesz,
azt is, ha esténként kádba tesz.
Szeretem, amikor kérdezem,
jó-e ha öleli két kezem?
Szeretem nagyon, ez nem vitás,
annyira és úgy, mint senki más!
Bartos Erika: Anyák
Barnaszemű édesanyám
Úgy szólítom: Anyuka,
Anyukám a pocakjában
Hordott engem valaha.
Anyukámnak anyukáját
Úgy hívom, hogy Nagymama,
Süteményt süt, gombócot főz,
Messze száll az illata.
Nagymamának anyukáját
Úgy hívom, hogy Dédmama,
Dédmamának kertje is van,
Közepén egy fügefa.
Dédmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Ükmama,
Ükmamának volt sok tyúkja,
Meg egy büszke kakasa.
Ükmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Szépmama,
Hajában a gyöngyös párta,
Derekán a rokolya.
Szépmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Ómama,
Tizenhárom leányának
Egyike volt Szépmama.
Hogyha nekem gyermekem lesz,
Akkor leszek anyuka,
Anyukámból nagymama lesz,
Nagymamámból dédmama.
Anyuka és Nagymama és
Dédmama és Ükmama,
Szépmama és Ómama is
Egymásnak mind rokona.
B. Radó Lili: Köszöntő anyák napjára
Réges régen készülődünk
erre a nagy napra
hiszen ma van az esztendő
legeslegszebb napja.
Hajnal óta anyut lessük,
Ébred-e már? Hív-e?
Neki van a világon
a legeslegjobb szíve.
Bizony nincs a naptáraknak
mosolygósabb napjuk,
szobáját ma virágokkal
telis-teli rakjuk.
Amit érzünk, amit szólnánk
vidám dalba öntjük,
Édesanyát énekszóval
szívből felköszöntjük.
Móra Ferenc : Anyának
Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.
Osvát Erzsébet: Meséltél és meséltél
Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.
Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.
Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked
Csorba Piroska: Mesélj rólam
Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam
és tehozzád hogyan szóltam
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?
Mesélj rólam,
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél?
Meleg tejeddel etettél,
akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem,
úgy neveztél: kicsi lelkem?
És amikor
még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?
Mesélj anya!
Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?
Mentovics Éva: Aki előtt nincs titok
Tudjátok, az én anyukám
későn fekszik, korán kel,
dolgozni jár, vacsorát főz,
zoknit is mos, ha rálel.
Gyakran kérdi, hol a párja,
s akkor bizony lapítok.
Hova tűnt el, merre kószál,
hol tekereg? Az titok.
Sose tudtam kifürkészni,
mi lehet a csel benne,
pedig tudom, mind a kettőt
a fürdőben vettem le.
Utána már nem figyeltem,
bárhová is tűnhetett,
mert hiszen a fürdés közben
nem zoknikra ügyelek.
Később anyu megtalálta,
ott lapult a polc mögött.
Ma sem értem, hogy a huncut
oly magasba hogy’ szökött.
Eltűnt a sál? Kinyomozza,
mint egy modern Sherlock Holmes.
Neki ez csak rutinmunka,
semmi gondot sem okoz.
Tudjátok, az én anyukám
olyan, aki mindent tud,
bármi vész el, megtalálja,
őelőtte nincs titok.
Mentovics Éva: Az én anyukám
Az én anyukám
Szemed tükre. mint a gyémánt,
úgy tündököl, úgy ragyog…
Elmondtad már milliószor:
legszebb kincsed én vagyok.
Mesét mondasz lefekvéskor,
simogatsz, ha felkelek,
s hogyha néha úgy visítok,
hogy az ég is megremeg,
kifürkészed, mi a gondom,
megtörlöd a szememet,
hiszen tudod, mindent megold
az anyai szeretet.
Megszidtál, ha céklalével
pacáztam az ebédnél,
de éjjel, ha lázas voltam,
borogattál, meséltél.
Ápolgattál, pátyolgattál,
így telt sorra napra nap…
Most már tudom, hogy az anyák
éjszaka sem alszanak.
Te vagy az én őrangyalom,
hogyha hívlak nem késel.
Tudod Anyu, úgy szeretlek!
Nem mondhatom elégszer.
Mentovics Éva: A legdrágább Anyukának
Ezernyi kis apró jellel
tudattam, hogy létezem.
Számlálgattad a napokat;
vajon mikor érkezem?
Később aztán ágyam mellett
álmot hozott szép dalod.
Hogyha néha nyűgös voltam,
karod lágyan ringatott.
Mint napfény a fellegek közt,
szivárvány a rét felett,
úgy hinted szét éltet adó,
melengető fényedet.
Akárhányszor születnék is,
nem kellene más nekem,
azt kívánnám századszor is,
mindig, mindig légy velem.
Kezemben e kis virággal
tiszta szívből kiáltom:
Te vagy nekem a legdrágább
Anyuka a világon!
Mentovics Éva: Varázsolnék neked
Bárcsak lenne varázspálcám,
oly sok csodát tehetnék!
Hunyd le szemed, álmodj velem,
biztos, te is szeretnéd!.
Én lennék a felhőpásztor
öreg Holdunk oldalán,
csillagot a messzi égről
mind öledbe hordanám.
Megkérném a lenge szellőt,
fésülgesse szép hajad,
tincseidre aranyszálból
varázsoljon fényt a Nap.
Rétek minden gyöngyharmatát
kiskertedre csorgatnám,
tiszta csermely cseppjeivel
nyári szomjad oltanám.
Én lennék a Nap az égen,
feléd szórnám fényemet,
beragyognám sugarammal
minden egyes léptedet.
Szivárványból szőnék fátylat,
reád raknám jó anyám,
akácliget minden szirmát
lábad elé szórhatnám.
Ünnepeink meghitt fényét
veled élem újra át,
csak még soká csodálhassam
szemed fénylő sugarát!
Mentovics Éva: Elmesélem, hogy szeretlek
Mikor járni tanítottál,
lehajoltál hozzám.
Azt súgtad, hogy: „drága kincsem”,
s megcsókoltad orcám.
Ölelgettél, cirógattál,
ápoltad a lelkem,
kedves szóval terelgettél,
bármi rosszat tettem.
Oly sok éjjel virrasztottál
kívánságom lesve,
álmot hozó meséd nélkül
sose múlt el este.
Beszédre is tanítottál,
szívesen mesélek.
Elmesélem e szép napon,
hogy szeretlek téged.
Ahogyan a barnamackók
szeretik a mézet,
édes, drága jó Anyácskám,
úgy szeretlek téged.
Mentovics Éva: Levél az anyukámnak
Drága Anyukám!
Tudod, hogyha felnőtt lennék,
te lennél a kisgyerek,
nevelnélek, megmondanám,
mit tilos, és mit lehet.
Kikérdezném a leckédet,
mint egy gondos, jó anya,
azt kívánnám, a suliból
mindig ötöst hozz haza.
Én szaladnék vásárolni,
megfőzném az ebédet,
fürdetnélek minden este,
olvasnám a meséket,
én mosnám a ruháidat,
én vasalnám simára,
én kulcsolnám két kezemet
lefekvéskor imára,
azt kívánnám, legyél vidám,
egészséges, eleven,
a boldogság derűs fénye
tündököljön szemeden!
Tőled látom ezt anyukám,
s köszönöm is teneked.
Sose múló szertettel
ölel: a te gyermeked.
Köszöntők nagymamiknak, dédiknek
Mentovics Éva: Nagymamival lenni jó!
Nagymamival lenni jó,
velem van, ha teheti,
és amit én imádok,
mind ugyanúgy szereti.
Ha bicajra pattanok,
ott pedáloz’ mellettem,
velem szalad akkor is,
mikor Buksit kergetem.
Együtt sütünk süteményt,
úgy száll a liszt, mint a hó.
Porcicákra vadászni?
Vele az is csuda jó!
Fenn, a lombok sátrában
cseresznyézek tavasszal,
ő ott csücsül, a létrán,
mellettem, pár arasszal.
Nyáron, mikor tűz a nap,
lubickolunk a vízben.
Ő még bírná javában,
nekem le kell pihiznem.
Ha aranylik már a lomb,
erdőt járunk az ősszel,
de ha télen szánkózunk,
azt se teszi félgőzzel.
Olyan fürge, mint a gyík,
én csak tátom a számat.
Mit gondoltok, a nagyik
talán sose lazsálnak?
Megsüt tortát, kalácsot,
bármit, amit szeretünk.
Távolból is mesét mond,
míg a neten chatelünk.
Még sokáig légy ilyen
fürge, vicces és vidám!
Tiszta szívből szeretlek,
édes, drága nagyikám!
Mentovics Éva: A nagymama tavasza
- Mondd csak, nagyi, a te hajad
mitől fehér, mint a hó?
- Tudod kicsim, télbe léptem,
de nem bánom, így a jó.
Hajdanában kobakomon
szőke tincset fújt a szél.
Tudod, mikor tavasz táján
a kis bimbó útra kél;
szirma, mint a könnyű selyem,
színe pompás, zsenge, friss,
mint a mezők aranyhaja…
Olyan volt rég nekem is.
Később, mikor nyárba léptem,
ragyogott az ég nekem,
s nemsokára anyukádat
dédelgette énekem.
Csodálatos évek jöttek,
nem feledem soha tán,
milyen boldog volt családunk
nagyapókád oldalán.
Aztán, mikor édesanyád
egy ifjúban párra lelt,
a Nap minden sugarával
örömtáncát járta fent.
Hosszú évek teltek, múltak;
fényes nyarak, szép telek…
Ezerszínű őszünk múltán
hajamra már dér pereg.
De tudd kicsim, szép a tél is,
mert a tavasz aranyát,
mióta élsz, drága kincsem,
a te lényed adja át.
Mentovics Éva: Meséljetek még sok évig!
Virágcsokrot adunk ma át,
így köszöntjük Édesanyát.
S tudod vajon, hogy még kiket?
Nagymamikat és Dédiket.
Szelíd lelkű, drága nagyi,
olyan jó is azt hallgatni,
mikor mesélsz, mesélsz egyre,
a régmúltra emlékezve.
Elmondod - ha kérem, százszor -,
hogy anyukám kiskorától
ki nem állja a zöld sóskát,
és gyöngysor ma is jó rád…
Néked fűzte még, a drága,
anyák napja hajnalára.
„Oly rég volt már, édes kincsem,
s nem fakult egy parányit sem.”
- nézte, majd a pergő könnyét
agg ujjai letörölték.
Édes mami, mesélj nékem,
hogy éltetek réges-régen!?
Volt akkor is cédé, joystick?
Viseltetek Barbies holmit?
Milyen volt a telefonod?
Használtatok okos tokot?
Édesanyád se engedte,
hogy neten lógj reggel, este?
Melyik volt a legjobb játék?
Mondd, szívesen legóztál rég?
Meséld el az unokádnak,
régen milyen úton jártak?
Izgalmas volt az iskola?
Villamos, vagy busz vitt oda?
És a Shrecket akkor, régen,
megnéztétek három dében?
Milyen volt a nyár nálatok?
Strandoltatok, csúszdáztatok?
Mit szerettél, mire vágytál?
Sokat voltál a mamádnál?
Meséljetek még sok évig,
hamvas hajú nagyik, dédik!
Mentovics Éva: Nagymami-köszöntő
Anyák napját ünnepelni
jöttünk, drága nagymamánk,
s azon törtük kobakunkat,
vajon mit is adhatnánk,
minek te is úgy örülnél,
mint ahogy mi teneked,
kinek minden rezdülését
áthatja a szeretet.
Szorgos kezed sose fárad,
semmi nem fog ki rajta,
és ha netán úgy kívánjuk,
felpattansz a bicajra.
Várnak ránk az árnyas erdők,
dombok, lankák, csalitos…
Milyen jó, hogy végre újból
eljöttünk a nagyihoz!
Nem kell hozzá farsangszezon,
különleges alkalom,
örömünkre pufók fánkok
sorjáznak az asztalon.
Lecseppen a baracklekvár
a pulcsimra, úgy falom.
Ha elfogyott, cukros puszi
lesz érte a jutalom.
Tudod, mami, számtalanszor
mondták már az anyáék,
s egyet értünk: Te magad vagy
számunkra az ajándék.
Kikiáltjuk a világba,
aki hallja, adja át,
nem kívánhat senki Nálad
gondoskodóbb nagymamát.
Makai Marianna - Kecskemétimami
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
