Jelenlegi hely

Retró emlékek, amiket csak a nagyinál láttam

Ma, azaz július 13-án tartjuk a Nagymamák világnapját. Bizony a nagyiknak is van világnapja! Ebből az alkalomból összegyűjtöttem 10 db retró tárgyat és édességet, melyek megidézik a gyerekkoromat és a nagymamámnál töltött csodás napokat. Ezeket látva feldereng rengeteg emlék, illatok, ízek, együtt töltött boldog pillanatok. Gondoljunk ma (is) sokat a mamikra és ünnepeljük őket! Nosztalgiára felkészülni, íme a fotók:

Az a régi bonbonos doboz

Nálunk bizony varrósdobozként üzemelt. Ti mit tartottatok benne?


forrás

Derelyevágó

Ezzel készítette nekem a barátfülét, amit imádtam és azóta sem ettem annyira finomat!


forrás

Habverő

A süti vonalon maradva. Emlékszem a mozdulatra is, ahogy kipróbáltam, imádtam a Mamának segíteni és persze belenyalakodni a krémekbe.


forrás

Hajszárító

Sárga volt neki, sosem használt mást, pedig emlékszem, hogy ezzel nagyon lassan száradt a gyönyörű hófehér haja. A hajlakkja illatára is emlékszem.


forrás

Kirakó

Ez volt az egyik játék, ami csak nála volt és csak ott játszottam vele. Emlékeztek rá, lehetett picit csalni, kiszedhetőek voltak a négyzetek...


forrás

Ilyen talán mindenkinek volt

A kutyás persely, melynek a nyelvére kellett rátenni a pénzt :)


forrás

Játék maci

Milyen kis helyes és mennyi emlék fűződik hozzá! Nem lehetett mozgatni semmijét, úgy emlékszem bársony szerű anyaga volt talán...


forrás

Sokol rádió

Jó ebédhez szól a nóta és a mama húslevese, megvan?


forrás

Krumplicukor

Ő imádta, én utáltam.


forrás

Kajla és macicsoki

Mindig volt a szekrényben. :)


forrás

Te mivel folytatnád a sort? 

Elsner-Szentesi Mónika - Kaposvárimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

11 dolog, amire az utazás tanított

12 dolog, amire az utazás tanított

Szélesebb látókör, inspiráció, problémamegoldás, mélyülő önismeret, újabb nézőpontok… Minden utazás tanít valamit.
Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

Bátor ötletek Karácsonyi pulcsikhoz

A legtöbb anyuka jól tudja: kevés az idő, mégis szeretnénk csinosan, kényelmesen és egyedien öltöztetni magunkat és a családot. Sokunknak fontos a fenntarthatóság is, ezért a kinőtt vagy megunt ruhák átalakítása, javítása és újravarrása sokkal vonzóbb, mint a kidobás. És hát valljuk be… egy kis kreatív varrással tényleg pillanatok alatt csodát lehet tenni.
Készítsetek karácsonyi angyalokat!

Készítsetek karácsonyi angyalokat!

A karácsonyi angyalok évről évre visszatérő, gyönyörű szimbólumai az ünnepnek.
Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Gondolatok elvitelre – A lelki rugalmasság fejleszthető!

Hogyan építhetjük saját rezilienciánkat? Milyen eszközeink vannak? Mit jelent a perspektivikus látásmód? A pszichológus 9 tanácsa a mindennapok küzdelmeihez, hogy ne csak túléljünk, hanem valóban meg is éljük az életet. Könyvajánlónk:
Ugrás az oldal tetejére