Jelenlegi hely

„Ha elfárad a Holdbogár keze, majd én tolom a székét” – Szívükbe zárták az óvodások a Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák kerekesszékes szereplőjét

Bogyó és Babóca legújabb kalandjaival búcsúztatták együtt töltött éveiket a Magonc Óvoda óvodásai. A Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák mozifilm kedves epizódjai elvarázsolták a gyermekeket, egy új szereplő, a kerekesszékes Holdbogár által pedig a fogyatékossággal élők mindennapjaiba is bepillantást nyerhettek.

Nagy álma vált valóra az Erzsébetvárosi Magonc Óvoda óvodásainak: megnyerték a KEDD Stúdió országos rajzpályázatát, így a premier napján, egy rendhagyó vetítés keretén belül nézhették meg a Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák mozifilmet a budapesti Sugár Moziban. Mivel a Süni és a Cinege csoport tagjai – akik óriási rajongói a katicalány és a csigafiú történeteinek – most ballagnak, különösen fontos volt számukra, hogy megnyerjék a versenyt. Koltai Krisztina és Fülöp Fanni óvónők a szülőkkel együtt mindent megtettek a győzelem érdekében, mozgósítva barátaikat, ismerőseiket, hogy szavazzanak rajzaikra, így az óvoda több mint ezer vokssal az első helyen végzett.

A gyermekek izgatottan készültek a vetítés napjára, ami azért is nagy jelentőséggel bírt számukra, mert a koronavírus következtében hosszú idő óta most találkozhattak először pajtásaikkal. A programot a legtöbben az eddig még nem látott epizódok miatt várták, míg más az új szereplőkre volt kíváncsi. „Remélem, Baltazár is benne lesz!” „Szép ruhába fogok öltözni!” „Megint találkozhatunk a többiekkel.” „Úgy izgulok!” – osztották meg érzéseiket az esemény előtt.

A vetítés kezdetén aztán meglepetések sorozata fogadta őket: a moziteremben a történetek írója, Bartos Erika várta a csoportot, aki egy-egy, általa készített Bogyó és Babócás kifestővel kedveskedett a gyermekeknek, majd dedikálta a rajzversenyre készített rajzaikat. Az óvodások a rajzfilm egyik rendezőjével, az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Gézával valamint a mese zenéjét szerző Kifli zenekar tagjaival is találkozhattak. M. Tóth Géza a rajzfilm lejátszása előtt a színpadon mondott köszönetet Bartos Erikának és a rajzfilm összes készítőnek, köztük Antonin Krizsanics rendezőnek, valamint a Sugár Mozi csapatának, majd a vásznon a gyermekek nyertes alkotásai jelentek meg. „Ez a vetítés nem ajándék, hanem nyeremény, amiért
a Magonc Óvoda ovisai keményen megdolgoztak” – hangsúlyozta a rendező.

Mikor aztán az izgalom a tetőfokára hágott, elkezdődött a mozifilm. A gyerekek az epizódok közti rövid szünetekben lelkesen súgtak össze. Ahogy reakcióik is mutatják, megérte ennyit várni Bogyó és Babóca 13+1 új történetére! Hanna korábban még sosem volt moziban, és meglepődött, hogy nem is olyan hangos.

„Még vagy száz részt meg tudtam volna nézni, nem is akartam hazajönni” – árulta el. Gergő szerint a legjobb a Robot, a legviccesebb a Tündérkártya epizód volt, Lórinak pedig az Óriáskerék tetszett leginkább, amelyben a hangyák egy óriáskereket készítenek a hangyakirálynőnek. Rékát elbűvölték a bájos karakterek.
„Amikor néztem a mesét, arra gondoltam, hogy tud Erika néni ilyen szépeket rajzolni. Egyszer majd én is szeretnék így rajzolni.” Hasonlóan vélekedik Boti is, akit különösen a katicalány figurája varázsolt el.
„Babóca piros, pöttyös háta a legszebb” – jegyezte meg. Alexandra kedvence az Évszakmanók című epizód, amelyben a szereplők jelmezbálba mennek. „A csodálkozástól majd tátva maradt a szám, annyira tetszett!”

Fülöp Fanni óvónő szerint a gyerekek mosolya és a csillogó szempárok is árulkodtak arról, mennyire élvezték a mozizást. “Hangosan számolták a részeket és sokszor hallottam, ahogy egymàsnak suttogják:
>>Ugye, még nincs vège?<< ’’

A JIMJAM és a RÉGIÓ Játék közreműködésével bemutatott Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák mozifilm nemcsak kedves történeteket és tanulságos kalandokat tartogat a nézőknek, hanem igen komoly üzenetet közvetít számukra: az új szereplő, a kerekesszékes Holdbogár által Bartos Erika a fogyatékossággal élők mindennapjait szeretné megmutatni a legkisebbeknek. Koltai Krisztina úgy véli, a gyermekek szociális érzékenyítését már egészen korán fontos elkezdeni.

“Holdbogár karaktere és története hiánypótló a gyermekirodalomban, ritkán vállalkozik arra bárki, hogy ezt a témát a gyerekek elé vigye mese formájában. Pedig igenis nagy szükség van rá, és hatalmas segítség, hogy éppen a meséken, történeteken keresztül találkozhatnak ezzel, mert a legközvetlenebb kapcsolatot biztosítják az érzelmeik, gondolataik, és a való világ történései, helyzetei között” – mondja. Fülöp Fanni óvónő szintén úgy véli, a kerekesszékes kis bogárról szóló epizód nagyon szépen bemutatta, hogy a gyermekek még mindenféle előítélet nélkül állnak a másik felé. “Mi az óvodában is igyekszünk erre nevelni a kicsiket, így ezt a részt biztosan máskor is fel fogom használni a munkám során.”

A gyerekek már most a szívükbe zárták az új szereplőt, aki megmutatta nekik, egy fogyatékossággal élő kislány vagy kisfiú is épp ugyanolyan, mint ők, akivel nagyon jó barátokká válhatnak. Ahogyan Nóri fogalmaz: „Én is mindig olyan kedves leszek majd, mint Pihe, nem fogom hagyni, hogy bántsanak másokat. És ha találkozok Holdbogárral, és elfárad a keze, tolom majd a székét.”

A „magoncok” hatalmas élményekkel tértek haza: a Süni és Cinege csoport utolsó közös programja méltó zárása és egyben megkoronázása volt az együtt töltött négy évnek, amelyre minden bizonnyal iskolásként is boldogan emlékeznek majd vissza.

Forrás: KEDD Stúdió

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére