Jelenlegi hely

Segítség, faros a babám!

A szülés megindulásának idejére a babák többsége a fejét az anya szeméremcsontja felé fordítja (koponyatartás) úgy, hogy egészen beilleszkedik a szülőcsatorna bejáratához. Itt álljunk meg egy kicsit azért, mert nem minden baba veszi fel ezt a pózt.

Ha egy baba a popóját teszi az anya medencecsontja felé (faros baba, vagy fartartás) vagy keresztben helyezkedik el az anya hasában (harántfekvés) és a szülés beindul, akkor más a szakmai teendő, mint koponyatartás esetén.

A harántfekvésben elhelyezkedett babák nem tudnak hüvelyi úton megszületn i- az Ő esetükben a császármetszés életmentő műtét. Ha a méhszáj tágulása gyorsan halad és a baba keze vagy lába kibújik rajta, a külvilág kórokozói könnyen felszálló fertőzést okozhatnak az anya szervezetében, ami mindkettejükre nézve veszélyes. Ezért nem szabad harántul elhelyezkedő babánál otthon időzni, hanem a szülés beindulásakor mielőbb kórházba kell indulnia az anyának. Vannak szakemberek, akik a betöltött 40. hét előtt javasolják a műtét elvégzését előre megbeszélt időpont szerint, és vannak, akik megvárják, hogy a szülés magától indulhasson meg, de a biztonság kedvéért pár héttel előbb kórházi bent fekvést javasolnak az anyának. Utóbbi előnye, hogy a baba és az anya szervezete is készen áll a születésre, előbbi esetén pedig a műtéti rendbe való besorolás biztosítja, hogy legyen szabad műtő.

A farfekvés még nem jelent automatikusan császármetszést!

Farfekvés esetén sokat változott a szakmai hozzáállás. Anno, mikor a császármetszésekben szerzett tapasztalat kevés volt és nem számított rutin műtétnek, az orvosok megtanulták, hogyan lehet a faros babákat kívülről megfordítani (ECV= External Cephalic Version - a neten láthatóak kisfilmek róla). Ez úgy néz ki, hogy a hanyatt fekvő anya pocakján keresztül az orvos - ultrahangos ellenőrzés mellett - a kezével kitapintja a baba fejét és popsiját, és nagyon lassan terelve megfordítja. Sajnos már csak kevesen vannak ennek a tudásnak birtokában, de még 1-1 orvos fellelhető, aki végez ilyen külső fordítást. Anno a faros babák születhettek hüvelyi úton, mert ezt ítélték meg akkor kevésbé rizikósnak. Több fejlett országban manapság is preferálják a faros babák hüvelyi úton történő megszületését, hisz lelkileg és testileg is több a pozitív hozadéka egy hüvelyi szülésnek. Napjainkra a császármetszés rutin beavatkozássá válása miatt az orvosok többsége úgy dönt, hogy a faros babák műtéttel szülessenek, így a külső fordítás is jelentőségét vesztette - nincs benne rendszeres tapasztalat. Ez sajnálatos, mert a külső fordítás nagyon gyakran sikeres, és növeli a spontán hüvelyi szülés sikerességét, elkerülve a műtétet. Erről számol be egy zalai édesanya:

A babámat 2013 elején fordították meg a budapesti István kórházban. Időpontot telefonon kértünk. Reggel éhgyomorra kellett mennem minden lelettel és úgy kellett készülnöm, mintha szülni mennék. Először volt egy belső vizsgálat: méhszájellenőrzés és azt nézték, áll-e a burok, nem szivárog-e magzatvíz. Utána ultrahang, hogy biztos faros-e még, mert volt, akinek a folyosón fordult be a babája :) Ezután CTG-vizsgálat következett, majd infúziót kötöttek be, méhizomlazítót és némi nyugtatót. Ekkor már a szülőszobán voltam, alul meztelenre kellett vetkőzni. Az ágyat kissé megdöntötték, az ember feje lejjebb került, hogy a baba is feljebb csússzon. Két orvos fordította a babát, közben egy szülésznő figyelt rám, és legalább még 2-3 szülésznő és doki ott volt a szobában. Nekem nem volt fájdalmas, kb. egy perc volt az egész, egy nagy zuttyanás a pocakban, és amint a két doki levette a kezét a pocakomról, a harmadik már nyomta is rá az UH-fejet, azonnal végignézték a zsinórt, a lepényt, hogy nincs-e repedés, leválás. Ezután fél óra szigorú fekvés CTG-n. Ha komplikáció lett volna, kb. 10 méterre volt a császáros műtő, perceken belül kint lett volna a baba! A párom végig velem lehetett. Minden rendben volt, kaptam egy ágyat az osztályon megfigyelésre. Majd hazajöttem és egy héttel később természetes úton szültem meg a gyermekemet.

A faros babák megfordításának vannak „házi” módszerei is. Ezek veszélytelenek, ám kimenetelük bizonytalan.

  • Számomra nem szimpatikus, de vannak akik esküsznek rá, hogy a baba fejéhez lámpával világítanak, majd a fényt viszik egyre lejjebb, hogy a baba kövesse. A másik módszer, hogy hideg, jeges dolgot tesznek az anya hasára a baba fejéhez, hogy elhúzza onnan - ez szerintem sem az anyának, sem a babának nem kellemes és sérülést is okozhatunk vele.
  • Szokták ajánlani a passzív hidat, amikor az anya hanyatt fekszik, lábait felhúzza úgy, hogy a sarkai a feneke felé közeledjenek, a hasát megemeli (alá is párnázhatja) egészen magasra, hogy feszüljön és így tölt el naponta többször pár percet. Ha valakinek ez kellemetlen, akkor nem jó csinálni.
  • Ennél kellemesebb lehet a hintázás, ami a ritmusos ringatással van hatással a babára.
  • A homeopátiás készítmények közül a Pulsatilla  C 200 - egyszer 5 golyó elszopogatva - is hatással lehet a baba fordulására, ezzel több eredményes tapasztalatom van. Mivel a homeopátia használatát csak szakember bevonásával gondolom rendjén valónak, ezért ha ajánlom ezt a módszert, mindig kihangsúlyozom, hogy csakis egyszer vegyen be belőle az anya - elvileg egy adag szer bevétele nem tud mellékhatást okozni.

Persze nem száz százalék, hogy a fent leírt praktikák valóban hatnak, vagy e nélkül is megfordult volna az adott baba… ha egy anya nem érez késztetést, hogy bármit tegyen, akkor ne tegyen. Nem tudhatjuk, hogy egy baba miért nem veszi fel születése előtt a kívánt pózt, így bármivel is próbálkozzunk a megfordítására, azt is igyekezzünk elfogadni, hogy nincs tuti módszer. Vagy sikerül, vagy nem és ha sikerül, akkor vagy úgy marad a baba, vagy nem.

Ami nagyon fontos tapasztalat, hogy nem kell megijedni, ha egy baba a 28. hétre nem fordul be fejjel lefelé - van. aki később teszi. A babák súlyának növekedése miatt - amivel arányosan csökken a hely és a mozgásuk lehetősége - a hetek előre haladtával csökken a spontán fordulás esélye, de van, hogy a 37. vagy akár a 40. héten történik meg.

Érdemes tapasztalt szakembereket keresni, ha úgy érezzük, hangot adni az igényünknek- miszerint addig nem törődünk bele a császármetszésbe, amíg van más megoldás. Remélem a külső fordítás, mint fontos szakmai tudás nem fog feledésbe merülni.

A szülés indulásának témájával folytatjuk.

 

A cikksorozat előző részeit itt találod:

Szülünk, születünk...

A nagy kaland kezdete, avagy mesél a bába

Szülés - Élmény vagy trauma?

Szülés fájdalom és gyógyszerek nélkül - lehetséges?

Szexszülünk

Mikorra vagy kiírva? Fontosabb, mint gondolnád!

"Ti még mindig egyben vagytok?!"

Kell-e nekünk Down-szűrés?

Terheléses vércukor, NST - Tudod, mit jelentenek?

Segítség, faros a babám!

Szerző: Bóni Tünde - független bába

Kedves Imamit olvasó anyák, apák, gyermeket váró párok!

Egy cikksorozatot indítok csak itt, amiben végigvesszük a baba foganásától az élete első hónapjaiig zajló változásokat. Olyan szempontokat szeretnék fókuszba helyezni, amiről keveset, vagy nem hallottatok. Ha kérdésetek, ötletetek merül fel, kérjek írjatok az info@bonitunde.hu -ra, hogy a következő írásaimban reagálhassak a bennetek felmerült témákra - így valóban Nektek, Rólatok szólhatnak a cikkeim.

Szeretettel várom a gondolataitokat, kérdéseiteket.

 

http://bonitunde.hu

Facebook: @szulunkszuletunk

Győri bábák: www.babafogado.hu

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére