Gyermeknevelés

Hogyan mondjam el neki? Üljek le vele egy alkalmas pillanatban? Adjak a kezébe egy könyvet, hogy olvassa el, és ha akar, kérdezzen? Esetleg bízzam másokra? A barátaitól úgyis mindent megtud… – a szexuális felvilágosítással kapcsolatban a legtöbb szülőben hasonló dilemmák fogalmazódnak meg.

Ha visszagondolok arra, hogy melyek voltak a legbecsesebb ajándékok, amelyeket az édesapámtól kaptam, a kettesben töltött pillanatok jutnak eszembe. Amikor ötévesen cukrászdába vitt, mint egy igazi hölgyet, vagy amikor megmutatta az égen a Göncölszekeret és a Hold változását, amikor büszkén mondta a szalagavatón, hogy "de csinos vagy, kislányom!"… Vajon van-e bármi a világon, amely egy-egy ilyen meghitt pillanatot felül tudna múlni?

Én aztán nem fogom a kislányom rózsaszínbe öltöztetni! Cukor, csoki, chips kizárva! Ilyeneket nálunk nem fog enni a gyerek. Cumi? Na, azt pláne nem! Nem is veszek, mert az én fiam biztos, hogy nem kap cumit. Én nem fogok kiabálni a gyerekkel! De ha mégis, olyat biztos nem mondogatok neki, hogy "azért, mert én azt mondtam!". Mindig utáltam, mikor nekem ezt mondták a szüleim. Ez nem egy érv! 

Praktikus tippek kispapáknak a pszichológus szakértőtől.

Sok szülőt foglalkoztat a kérdés, vajon milyen hatással van gyermekeinkre a technika gyors fejlődése. A televízió, a mobil vagy a tablet képernyőjén megjelenő mozgókép rendkívüli módon stimulálja a fejlődésben lévő agyat, így nem árt, ha tisztában vagyunk néhány nemrégiben felismert ténnyel.

Iskola – a nagycsoportosok számára a csodák világa, ahol végre feltárul a titkok kapuja. Vajon így év vége felé mit látnak az elsősök? Varázslatos hely még, vagy máris úgy viszonyulnak hozzá, mint a nagyok, hogy alig várják a szünetet? A kérdést így is megfogalmazhatjuk: szükségszerű-e, hogy az évek múlásával lelohadjon a gyerekekre annyira jellemző kíváncsiság?

Az idő mindenki életében óriási jelentőséggel bír. Úton-útfélen halljuk, olvassuk: Bánjunk jól az idővel! Van, amikor lassítanánk, máskor siettetnénk a múlását. Leginkább azt kell megtanulnunk, a pillanatot értékeljük és hozzuk ki belőle a lehető legtöbbet. 

Ismét közeledik egy ünnep. A tavaszvárással együtt talán nem övezi akkora várakozás a Húsvétot, mint a Mikulást és a Karácsonyt, de erre is lelkesedéssel lehet készülni, ráhangolódni. A lakásdíszítés, a mesék vagy akár csak a szalvéták nézegetése kapcsán sok kérdés merül fel: hogy kerül egy történetbe a bárányka, a húsvéti tojás és a nyuszi? Honnan érkezik egyáltalán a nyuszi, ha az már egyértelmű, hogy a Mikulás Lappföldről jön...?

Minden minta kétféleképpen él bennünk: megtartjuk, és valódi példaként szolgál, vagy ellene megyünk, vagyis az a legfőbb motiváció, hogy „csak úgy ne, ahogy…” 

Első terhességem elején biztos voltam abban, hogy kislányom lesz. Két nővérem van, sosem voltam az a fiús játékokat játszó típus, de mindezt felülírta az orvos, aki nem titkolta a hírt az egyik ultrahangos vizsgálaton, hogy milliméterekben mérhető a bizonyíték: kisfiam lesz. Meglepett a dolog, szerencsére volt még pár hónapom a ráhangolódásra.

Iskolát választani nem könnyű feladat, főleg, ha az első gyermekünk megy suliba. A szempontok sokfélék, most ebből egyet mutatunk be.

Van egy fiam, aki nagyjából hároméves kora óta épít. Mindenből, bármit, de főleg legóból vagy hagyományos, színes építőkockákból. És büszke is rá, ha a nagyinál készíti, addig nem bontható le, amíg nem láttam én is. Egy ideje a látványosabb építményeket elkezdtem fotózni, most már ő figyelmeztet rá, ha esetleg nem tenném, és az alkotást fotóra érdemesnek tartja. Ha ideér egy új kezdeményezés, akkor most már nem csak családtagoknak vagy (némi nyaggatás után) az én Facebook-oldalamon mutogathatja. Instagram legózó kisgyerekeknek?