Jelenlegi hely

És Ti gondoltatok ránk? Az a bizonyos karantén diákszemmel…

Gondoltunk a szülőkre, gondoltunk a tanárokra, bölcsisekre és óvodásokra, elsősökre és törékeny alsósokra- de keveset beszéltünk Róluk! Róluk, akik felnőtté válásuk kapujában életük talán legsérülékenyebb időszakában vannak, akik komoly belső harcokat vívnak önmagukkal, miközben lázadnak a körülmények, és néha az egész világ ellen. Akik ugyanúgy - ha nem jobban - megsínylették a bezártság hosszú hónapjait, akikről azt hisszük, hogy már elég nagyok ahhoz, hogy…

Hortolányi Kitti Kata. A pécsi Miroslav Krleža Horvát Gimnázium 10. osztályos tanulója.

Egy bátor fiatal lány, aki nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy bemutatja nekünk a karantén hosszú hónapjait úgy, ahogy még nem láttuk. Igen! Diákszemmel. Ahogy ők, tinédzserek élték meg…

A legtöbben ujjongtunk örömünkben, amikor áttértünk az online oktatásra. Végre otthon maradhattunk, nem kellett reggel hatkor kikászálódni az ágyból, nem volt sprint a busz után. A reggelire volt idő bőven az első online óra alatt, és a zacskósleves és mirelitkaja sem okozott gondot, ha anyának éppen nem volt ideje főzni. Saját időbeosztás, nincs negyvenöt perces keret, és azok az órák, amik az utazással teltek el, hirtelen a rendelkezésünkre álltak. Úgy érezhettük, hogy mi irányítunk, és ez valljuk be- izgalmas terepnek számított. A filmbe illő föld felett járás azonban nem tartott sokáig…

Naivan azt gondoltuk, hogy ezzel a helyzettel minden, de legalábbis a problémáink nagy része megoldódik. Aztán jött a feketeleves, és minden számításunkat keresztülhúzták a szülők és a tanárok. Az online órák mellett elárasztottak minket a beadandók és a házimunkák, mert ugyebár a gyerek egész nap otthon van, és nem csinál semmit… Mármint persze, ki az – tisztelet a kivételnek drága diáktársaim -aki önszántából kiválogatja a szennyest és magára szabadítja a mosógépet?

A fejünkre nőttek a teendők, és el kellett döntenünk, hogy anyával veszekszünk vagy a beadandókkal trükközünk, hogy mindenre jusson is- és maradjon is idő. Mert hahó! Bármilyen hihetetlen is: nekünk is 24 óra egy nap! A felnőttek sem tudnak mindent egyszerre megcsinálni, mi miért tudnánk?

Szóval a helyzet úgy állt, hogy pár hónap után a diákok bizonyos százaléka rájött, ez mégsem olyan "buli", mint azt mi elképzeltük. Szó szerint felismertük, hogy ellustultunk, de nem tettünk ellene semmit, még akkor sem, amikor már éreztük a szülői és iskolai nyomást. Szóval nehéz ügy volt ez…

És itt jön a vallomás- bár igazából szülő és tanár is tudja (mondhatni nyílt titok): hirtelen elfelejtettünk tanulni, hiszen könnyedén ki tudtuk használni az online oktatás nyújtotta lehetőségeket. Igen, a tanulás helyett a legtöbben inkább azon kezdtünk el gondolkodni, hogyan lehetne kijátszani a rendszert, és kipuskázni mindent. (Trükközés a kamerával – már ha egyáltalán volt - vagy hoppá: volt net nincs net, és hasonló apróságok…).

Az online játékok, az alvás és minden más tevékenység a hatalmába kerített minket, és elfelejtettük, hogy diákként hiába vagyunk otthon, tanulni ugyanúgy kell! Otthon- iskola. Otthon iskola? Na ne már! De most őszintén: ki ne tette volna ezt? A felnőttek is voltak egyszer fiatalok – még a szüleink és tanáraink is-ők is ugyanezt tették volna, nem?! Anya, most őszintén! Te is ezt tetted volna, ugye?

Aztán jöttek a barátok. Pontosabban nem jöttek. A kapcsolat meggyengült, vagy akár teljesen meg is szakadt a távolság miatt. Azok, akik eddig kollégisták voltak hirtelen elszakadtak egymástól -akár több száz kilométer is elválasztotta őket- számunkra pedig a csoportmunka és a csapatszellem hiánya volt a fájdalmas pont. Ami eddig az iskolában összetartott minket- köddé vált. Elfelejtettünk együttműködni és közösen dolgozni. A videóchat eleinte jó megoldásnak tűnt, de lassan rájöttünk, hogy a monitoron keresztül nézni a másikat mégsem olyan élmény, mint szemtől szemben beszélgetni. Megszűntek a hagyományos csajos mosdóba járások, a tantermi könyves pingpongok, és elkezdtek irgalmatlanul hiányozni a kedvenc padunk pletykapillanatai. 

Aztán itt van a család. Egyáltalán nem egyszerű. A családtagok között létre kellett jönnie a nagybetűs KOMPROMISSZUMnak, aminek megkötése sok esetben komoly hatalmi harcokat követelt. Kiderült, hogy a gyerek nem ismeri a szüleit, míg a szülő rádöbbent, hogy a gyereke sok esetben nem olyan, mint ahogyan azt képzelte. Újra kellett tanulni az együtt élést, egymás megismerése – így tizenpár év után- pedig nem volt fenékig tejfel egyik fél számára sem.

És ott vannak a nagyszülők. Legtöbbünknek hiányoztak, mégpedig nagyon. Vigyáznunk kellett rájuk, de már mi is éreztük, hogy a köztünk lévő kötelék a távolság miatt lazulni kezdett. Hiába a telefon, amikor alig várjuk, hogy együnk a nagymama főztjéből, vagy a nagypapával lopkodjuk a mama palacsintáját- nincs olyan telefon, ami a személyes találkozást helyettesítheti. 

A felnőttek sokszor azt hiszik, hogy bennünk nem fogalmazódnak meg mély gondolatok, de ez nem így van. Tisztában vagyunk vele, hogy mit veszítettünk. Nem csak az életmódunk változott meg, nem csak a megszokott időbeosztásunk borult fel, hanem ezzel együtt kapcsolataink és az egész életünk is fenekestül felfordult. Olyan mókuskerékbe kerültünk bele, amiben csak szaladtunk, hogy lépést tartsunk az iskolával, a szüleinkkel, a házimunkával, az életünkkel- ami már nem olyan volt, mint addig.

A diákok mondhatják a szülőkre, hogy nem értik meg, milyen nehéz ez nekik, és közben a szülők is replikázhatnak erre azzal, hogy nekik sem egyszerű. De talán az lenne a megoldás, ha mindenki megértené és elfogadná, hogy ez a helyzet senkinek sem az, és minden korosztálynak nehézséget okoz, csak másképpen. Attól, mert valaki gyerek vagy felnőtt, még nem jelenti azt, hogy nincs hatással rá az, ami körülötte történik.

Hortolányi Kitti Kata

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Hogy kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Az ünnepi ételek és desszertek bősége sokunk számára kihívást jelent. Hogyan élvezhetjük ki az ünnepi asztal örömeit anélkül, hogy túlevésbe csúsznánk? Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó hasznos tippeket hozott nekünk, hogy meg tudjuk tartani a mértéket, miközben élvezhetjük is a finom falatokat.
Címlap Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

Édesítsünk természetesen, cukor nélkül

A fogyókúrázóknak vagy friss életmódváltóknak gyakran éppen a cukor és az édes ízek hiányoznak a legjobban. Az ünnepi időszak közeledtével mindannyian szeretnénk valami finomsággal megörvendeztetni szeretteinket, miközben egyre többen keresünk egészségesebb alternatívákat. Hogyan lehet édességeinket és desszertjeinket természetes módon, cukor nélkül elkészíteni anélkül, hogy kompromisszumot kötnénk az ízélmény terén? Ehhez hozott Nektek most tippeket Völgyesi Anett, funkcionális táplálkozási tanácsadó, sportedző.
Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

Aki kicsiben tervez, előbb-utóbb nagyban is fog: bakancslista a téli szünetre

A bakancslista is egy élettervezési módszer, kicsit játékosabban, de tervezésre ösztönöz. Jó módszer a gyerekek és magunk előre tervezésre szoktatására.
Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kiránduló helyek

Karácsonyi fényárban úszó csodaházak, avagy a legszebb karácsonyi kirándulóhelyek

Karácsony gondolatán, nincs az a fényár, amitől besokallnék, még ha az egész ország egy csillogó villogó nagy meseházzá öltözne, én azt is gyönyörűnek látnám. Lassan a porták ünnepi kivilágításba borulnak, ám vannak, akik igazán kiemelkedő módon öltöztetik fel házaikat, és turistalátványossággá növik ki magukat kicsik és nagyok örömére egyaránt.
Ugrás az oldal tetejére