Jelenlegi hely

Madárvonulás gyermekszemmel

Pályázat típusa: rajzpályázat
Beküldési határidő: 2023. november 6.
Korcsoport: gyermekrajz pályázat óvodásoknak és általános iskolásoknak Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság gyermekrajz pályázatot hirdet a XII. Fehértavi Darvadozás, a madárvonulás dél-alföldi ünnepe alkalmából.

A madárvonulás színpompás, látványos jelensége hazánk élővilágának. Kisgyermek kortól sokakat megérint az érkező, átvonuló madarak látványa, foglalkoztat a madárvonulás titokzatossága. A nyarat búcsúztató fecskecsapatok kedves nyüzsgése, párás őszi alkonyban hullámzó darucsapatok messze hangzó krúgatása – megannyi élmény a nyitott gyermeki léleknek. E sok természeti szépség megjelenítése a „Madárvonulás gyermekszemmel” rajzpályázat célja. A pályázatra beküldött alkotásokból, a zsűri válogatása alapján kiállítást rendezünk 2023. november 17-18-án, a XII. Fehértavi Darvadozás rendezvényközpontjában Sándorfalván.

Pályázati feltételek:

A pályázatra Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegye óvodás és általános iskolás gyermekek nevezését várjuk. Az alkotások bármilyen technikával készülhetnek. Követelmény, hogy a képek témája a madárvonuláshoz kapcsolódjon.

Fontos feltétel, hogy maximum A/3-as méretű, síkfelületű (nem kisplasztikai jellegű) képekkel lehet pályázni! Zsűrizésre a képek szkennelt (max. 100 dpi felbontás, jpg formátum) változatát kell beküldeni. Eredetiben a zsűri értékelése alapján kiállításra, ill. díjazásra kiválogatott képeket fogjuk bekérni. A más vármegyékből érkező alkotásokat nem tudjuk befogadni.

Nevezés:

A pályázaton minden nevező maximum 3 képpel indulhat.

Nevezési határidő: 2023. november 6. 18:00 (beérkezés dátuma!)

A nevezett képek fájlneve ne tartalmazza a pályázó nevét! 
Azonosító adatokat (szerző neve, kép címe, korcsoport) a mail szöveges részében kell megadni. A zsűrizés anonimitása és a beérkezett képanyag korrekt kezelése érdekében a zsűri tagjai a nevezők személyes adataihoz a bírálat előtt nem férnek hozzá.

Beküldés:   

darvadozas.knpi@gmail.com
Az e-mail tárgyaként kérjük feltüntetni: „gyermekrajz”!

A beküldött anyagot a szervezők a legnagyobb gondossággal kezelik, de az esetleges sérülésekért, hiányosságokért felelősséget nem vállalnak. A Fehértavi Darvadozás megfelelő népszerűsítése érdekében a képeket a KNPI szabadon, szerzői jog érvényesítése nélkül felhasználhatja (CD, sajtó, TV). A kiállított rajzokat nem küldjük vissza.

Korcsoportok:

A pályázaton külön értékelünk három korcsoportot: 

  • óvodások
  • alsó tagozatosok
  • felső tagozatosok

Értékelés:

A pályázatra nevezett alkotásokat zsűri értékeli. Minden zsűritag sorrendet állít fel. A rajzok a sorban elfoglalt helyük szerinti pontszámot kapják. A zsűritagok pontszámai összeadódnak, kategórianyertes a legkevesebb pontot kapott kép. A kiállításon történő bemutatásra kiválogatott műveket a KNPI Facebook-oldalán 2023. november 13-tól közzétesszük.

Díjazás:

A gyermekrajz pályázat fő támogatója a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány. Korcsoportonként az első három helyezett oklevelet kap, valamint a szervezők által felajánlott tárgyjutalmakat. Csak azokat a korcsoportokat díjazzuk külön, amelyekben legalább négy nevező indult. Kevesebb nevező esetén a csoportokat összevonjuk.

Főszervező:                                                                                                                                      

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19.                       

Kapcsolattartó: Szerenka Gábor 30/149-3205, knpi.darvadozas@gmail.com

Figyelem! A pályázatról szóló cikkünk nem teljes körű tájékoztatás, csak a pályázat legfontosabb részleteit jelenítjük meg. A teljes kiíráshoz kérjük tekintse meg az eredeti kiírást ITT.

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére