Jelenlegi hely

Híres magyar nők: Legendás Keleti Ágnes, aki a nácik elől bujkálva is a világ tetejére ért

Keleti Ágnes, Klein Ágnes néven 1921. január 9.-én született Budapesten, aki a napokban töltötte a 100. életévét. Hatalmas tehetség volt, de zsidó származása miatt az is csodával határos, hogy életben maradt, nem hogy ötszörös olimpiai bajnok legyen.

Olyan megható és eseménydús sportolói életutat járt be, amit mindannyiunknak ismerni kell, mert ő az a nő, aki erőt adhat példáján keresztül nekünk, de főként gyermekeinknek, akiket a sport szeretetére szeretnénk nevelni.

Csellózott, táncolt, imádta a zenét, de az igazi sikert a torna hozta neki, amivel a zene és a tánc szeretetét egyedülállóan ötvözte.

46 szoros magyar bajnok, hétszeres csapatbajnok és ötszörös olimpiai bajnok

De nem csak a sportban nyújtott teljesítményéért lehet a példaképünk, hanem a hihetetlen életszeretetérét és a végsőkig kitartó küzdelméért. Pedig nem volt könnyű élete, kezdetekben cselédlányként, szűcsinasként és lőszergyárban is dolgozott, de sosem adta fel, a tornát, mint sportot a legmagasabb fokig művelte, és az egész világ legendás tornaversenyzőként gondol vissza rá.


Forrás: Fortepan

Igazi küzdő szellem volt, sport iránti alázata mindenki számára példaként szolgál!  

Sportkarrierje még sem az a klasszikus mesébe illő karrier, akiről már kislányként tudták, hogy a jövő nagy reménysége. Igaz 4 évesen kezdett el tornázni, de ez inkább terápiás céllal kezdődött, hiszen a tüdején egy foltot találtak és ez bizonyult a legjobb gyógymódnak rá. Iskolái során végig tornázott, de nem versenysportolóként, az csak 16 éves kora után jött el az életében.

Nem volt neki könnyű, hiszen 1940-et írunk...

19 évesen lett volna élete első válogatottbeli versenye, de végül még sem indulhatott, mert nem lett volna helyes a fasiszta olaszok ellen egy zsidó származású versenyzőt engedni. Majd 1941-ben már a tornától is eltiltották.

1944-ben hozzáment Sárkány Istvánhoz annak reményében, hogy a házaspárok nő tagjait nem deportálják. Sajnos ez sem adott neki menedéket, 1944. március 19-e hajnalán a német csapatok bevonultak Magyarországra, és megkezdődött a zsidók deportálása, így nem volt választása a 23 éves fiatal lánynak, álnéven Juhász Piroskaként kellett vidéken bujdokolnia, otthonát eközben bombatalálat érte, mindenük odaveszett, édesanyja és testvére megmenekült, édesapjának viszont esélye sem volt, Auschwitzban meghalt.

A sportot a második világháború után, huszonnégy évesen kezdhette újra, mikor mások már abbahagyják, de ő soha nem adta fel. Visszatérése után 26 évesen megnyerte a magyar bajnokságot és bekerült az olimpiai csapatba is, de végül az utolsó edzésen egy sérülés miatt még sem vehetett rész a Londoni 48-as olimpián sem.

És még itt sem adta fel! 

A főiskolai világbajnokságon 49-ben 28 évesen 4 aranyérmet nyert, majd 3 évre rá 31 évesen végre az 1952-es helsinki olimpiára kijutott, ahonnan 1 aranyat, 1 ezüstöt és 2 bronzérmet is hozott haza. 1955-ben lediplomázott a Testnevelési Főiskolán. 35 évesen 56-ban a melbourne-i  olimpián viszont már 4 aranyérmmel koronázta meg sportolói életét, gerendán, felemáskorláton, talajon és csapatban is. A kéziszercsapat piros fehér zöld nemzeti szalaggal adta elő gyakorlatát, ami annyira tetszett az edinboroi hercegnek, hogy közkívánatra megismételték. Ő az egyetlen magyar versenyző az olimpiák történetében, aki egy nap három aranyat volt képes szerezni!

Forrás: Keleti 100

Az olimpiáról hősként várták haza, viszont a kommunizmus miatt már nem tért vissza, Izraelbe költözött, főiskolai tanárként és edzőként dolgozott. Izraelben megteremtette a nemzeti tornasportot és évekig nemzetközi bíróként, tanárként, válogatott edzőjeként is dolgozott. Másodszorra is férjhez ment, Bíró Róberttel, boldog feleségként két fiú gyermek édesanyja lett. Majd 1990-ben ismét hazaköltözött Magyarországra.

A legendás tornásznő többek között 2004-ben a Nemzet sportolója lett, de megkapta a Magyar Köztársasági Sportérdemérem arany fokozatát, a MOB Olimpiai aranygyűrű-díjat, majd az érdemrendet, az Izrael-díjat, és 2021-ben a Fair Play Életműdíjat is. 2021 januárjában pedig egykori klubja tiszteletét kifejezve, róla nevezte el a tornacsarnokát: UTE Keleti Ágnes tornacsarnok néven.

2020 novemberében megjelent egy életrajzi könyv is róla: Dávid Sándor és Dobor Dezső - Keleti 100 „Mert szeretek élni…” c. könyv amelyet jó szívvel ajánlok mindenkinek!

A magyar tornasport legeredményesebb versenyzője nem csak a legidősebb magyar bajnok, de a világon a legidősebb élő olimpiai bajnok is.


A magyar olimpiai mozgalom vezetői a lakásán köszöntötték Ági nénit.  - Keleti 100

A napokban töltötte Ági néni a 100. évét, és még mindig tud spárgázni, szerinte a hosszú élet titka a nem sokat enni, sokat mozogni, az életszeretet, az életigenlés, ha az ember azt csinálhatja, amit szeret, és hogy sosem szabad feladni, mert mindenből van kiút.

Ági néni is elragadtatással köszöni mindenkinek ...

Isten éltesse Ági néni, sok erőt és boldogságot kívánunk!

Makai Marianna - Kecskemétimami

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Könyvajánló kamaszoknak: Holden Rose és a Lapátos fickó

Könyvajánló kamaszoknak: Holden Rose és a Lapátos fickó

A debreceni Ünnepi Könyvhét valamint új könyvsorozatának első kötetének megjelenése miatt látogatott el Debrecenbe Kovács Attila avagy Holden Rose. Vele beszélgettünk gyerekekről, motívációról, és nem utolsó sorban kamaszoknak szóló 10 pluszos könyvéről, a Lapátos fickóról.
Ti ünneplitek még a pedagógusnapot?

Ugye ti is ünneplitek még a pedagógusnapot?

Idén 70 éve, pontosan 1952 június 7-e óta ünnepeljük Magyarországon június első vasárnapján a Pedagógusnapot. Belépünk az óvoda ajtaján és akár évtizedekig elkísérnek minket, velünk vannak, míg tanulunk. Sőt, sokszor tovább. Köszönjük!
Mese csecsemőkortól: napi tizenöt perc felolvasás akár két év előnyt jelenthet?

Mese csecsemőkortól: napi tizenöt perc felolvasás akár két év előnyt jelenthet?

Tapasztalatok szerint már az anyuka hasában lévő magzatnak is érdemes verseket olvasni. Az itt hallott ritmusokkal, később az adott korosztály számára készült könyvek segítségével akár másfél-két év előnyre is szert tehetnek a gyerekek az iskola első évére kortársaikhoz képest.
Nyáron is tanuljon a gyerek?

Nyáron is tanuljon a gyerek?

Buta kérdés, igaz? Hiszen iskolaidőben sem tanul! Titkos (és aljas de jó szándékkal vezérelt) szülői trükkök, praktikák az észrevétlen nyári tanuláshoz nem csak szülőknek.
Ugrás az oldal tetejére